Friss
Újraindul az alkalmanként többszázezer embert a képernyő elé ültető, interaktív istentisztelet, mely hosszabb szünet után újra élőben jelenetkezik minden vasárnap 11 órától az ATV-n! A Vidám Vasárnap mindenkit szeretettel vár a képernyő elé!
Alapítványt hoz létre a MAZSIHISZ és a Hit Gyülekezete a zsidó-keresztény értékek és Jeruzsálem népszerűsítése céljából.
A Messiásról, a személyről és az eszméről Ungvári Tamás író, irodalomtörténész beszélgetett Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete vezető lelkészével az ATV karácsonyi műsorában. A szombaton és vasárnap este adásba került, illetve kerülő műsorban rajtuk kívül számos ismert művész, gondolkodó és közéleti szereplő mondja el azt, hogy mit jelent számára Jézus.
hangsúlyozták azok a parlamenti képviselők, akik az Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványa (IIACF) elnökségi ülésére érkeztek Budapestre a világ számos parlamentjéből október 29-én, hogy háromnapos konferenciájukon megvitassák az Izraelt fenyegető legaktuálisabb kérdéseket, és tanácskozásukkal, kiállásukkal újra ráirányítsák a figyelmet a zsidó állam elidegeníthetetlen, örök jogaira. A szervezet képviselői a zárónapon Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel találkoztak az Országházban.
Ez a hely a keresztény reménység középpontja, hiszen erre épül Isten megváltói műve és ide fog visszatérni a Megváltó. A prófétai jelek szerint hamar be fog teljesedni, hogy világ-világossága lesz a város és a Messiás királyi széke is benne lesz.