Az új világ

A következőkben a régi és az új világgal szeretnék foglalkozni, hogy ezáltal érthetővé váljon a mostani időben zajló konfliktusok lényege. A Názáreti Jézus Krisztus föltámadása ugyanis egy új világba való belépés kapuját jelenti.

Nemcsak arról van szó a föltámadást illetően, hogy az ember bűnbocsánatot nyer – ez is nagyon fontos dolog –, hanem a föltámadás egyúttal egy új világ alapja is.

Mivel az új világ fundamentuma a Názáreti Jézus föltámadása, ezért nagyot tévednek, akik azt gondolják, hogy a kereszténység egy múlt felé fordult nosztalgiaklub, amely ősi, letűnt normákat próbál állandóan fölmelegíteni és aktualizálni. A kereszténység nem múltban gyökerező hitet és értékrendet jelent – a kereszténység maga a jövő, mert időtálló, örökkévaló dolgokon, értékeken alapul. Az apokalipszis lényege pontosan ez: a régi és az új világ konfliktusának az eseménysorozata, az utóbbi diadalával.

Péter apostol a következőket mondja erről: „…kit [Jézust] az égnek kell magába fogadnia mind az időkig, míglen újjáteremtetnek mindenek, amikről szólott az Isten minden Ő szent prófétájának szája által eleitől fogva.” (Csel 3:21) A kulcskifejezés ebben a versszakban az újjáteremtés. A görög szó azt jelenti: helyreállítás (apokatasztaszisz). Ez kulcsszó volt a korai egyházban. Ma ritkábban használják, pedig ez a lényege az egész kereszténységnek: Isten elhatározta, hogy az embert és a kozmoszt is, mindent, ami van a látható világban, sőt azon kívül is, újjá fog teremteni. A régit fel fogja váltani egy új világ. A Jelenések könyvében is ugyanezt a kinyilatkoztatást olvassuk: „És monda az, aki a királyiszéken ül vala: Íme mindent újjá teszek.” (Jel 21:5)

Az eredeti szöveg az újjáteremtést legalább három szóval fejezi ki: az első a már említett helyreállítás. Ez azt jelenti, hogy a dolgok eredeti állapotukba kerülnek vissza, az eredeti tervnek megfelelően. A másik kifejezés az újjászületés, amelyre az eredeti szöveg két kifejezést is használ, de ezekkel most nem foglalkozunk részletesen. A lényeg mindebben az, hogy Isten tervének a középpontjában az újjáteremtés áll.

Az újjáteremtés szükségszerűsége nem az Újszövetségben fogalmazódott meg először, hanem korábban: kikerülhetetlensége már akkor nyilvánvalóvá vált, amikor az ember és a világ elbukott, a bűn és a halál hatalma alá esett. A rossz által megbélyegzett ádámi faj földi történelmének kezdetekor már Isten világossá tette, hogy e világnak az Őáltala meghatározott időpontban vége lesz, és már ekkor elindította az új világ teremtésének előkészítését. Mindent, ami a Bibliában van, ennek a fényében kell nézni, és lehet megérteni. A Megváltás is ehhez illeszkedik, a csodák, a jelek mind az újjáteremtéshez, annak tervéhez tartoznak. Ez a szó fejezi ki azt, hogy a jelenlegi világ Isten számára nem elfogadható. Meg kell szűnnie, mert sérti Isten mindenhatóságát, jogrendjét, és szemben áll Isten akaratával és az emberiség üdvözítésének tervével.

A Bibliában minden erkölcsi és szellemi alapelv ezzel áll összefüggésben. Isten kinyilatkoztatott Igéje által meg akar győzni bennünket, embereket, hogy ne ragaszkodjunk egy olyan világhoz, amely el fog múlni, ugyanis az ember számára Isten lehetőséget adott az ő Fia, Jézus Krisztus föltámadásában és az Úr kegyelme által, hogy megmeneküljön, és új világ polgára legyen.

 

A világ Isten ellensége

A jelenlegi világ eltörlésének legfőbb oka az, hogy ellenséges Istennel szemben. Nemcsak személyes értelemben ellenséges Istennel, hanem szemben áll Isten tulajdonságaival, állapotával, minden jellemzőjével, ezért Isten csak a rossz és a jó szétválasztása és az előző megsemmisítése által tudja kifejezni magát, természetét megosztani, jelenlétét kiépíteni benne, mert a világ Isten terve ellenében működik. A jelenvaló világ nem képes tükrözni Isten tulajdonságait és természetét. Ez az állapot Isten számára nem tartható fenn, mert Ő mindenható – neki mint Teremtőnek ez a világ selejt.

Az Ó- és az Újszövetség egyaránt ilyen megromlott, degenerált, időleges valóságnak mutatja be ezt a világot, amely Istennel szembefordult, és a Sátán irányítása alatt áll. A látszat ellenére ugyanis ez a világ nem emberek kormányzása alatt áll, ahogyan eredetileg Isten rendelte. A Teremtőnek ez a terve meghiúsult, szintén a bukás következtében, ez a világ láthatatlan, gonosz, sötét szellemi lényeknek lett alárendelve a bűn miatt, és a mai napig is szellemi lények kormányozzák, irányítják az emberek döntő többségét.

A világ egyik legsúlyosabb bűne, hogy Isten Fiát, Jézus Krisztust elutasította, gyűlölte és megölte

A Biblia az emberekről nem úgy beszél, mint bizonyos filozófusok, mintha szabad emberek lennének, hanem mint rabszolgákról, akik szabadságra lettek ugyan teremtve, de elveszítették ezt a szabadságukat, és sötét erők fogságába, függőségébe kerültek, amelyek rendszeresen olyan cselekedetekbe és állapotba vezetik be őket, amelyekkel saját maguknak és Istennek egyaránt nagyon-nagyon sok kárt okoznak. A Szentírás a Sátánt több helyen is „a világ fejedelmé” -nek (Jn 14:30), sőt„e világ istené” -nek nevezi (2Kor 4:4). Ez a hatalmi helyzet természetesen elfogadhatatlan Isten számára.

A világ egyik legsúlyosabb bűne, hogy Isten Fiát, Jézus Krisztust elutasította, gyűlölte és megölte (Jn 1:5, 9–11). Nem fogadta be a világosságot, és ezzel azt bizonyítja, hogy nem érti sem a saját rendeltetését, sem azokat a célokat, amelyeket Isten tűzött ki a történelem és egyének elé egyaránt.

Ebből fakad, hogy a Biblia a világot egy gonosz állapotban lévő valóságként láttatja, amely – János apostol szavával – „a gonoszságban vesztegel” . A világ a bűn és a halál korszakában van, tele van igazságtalansággal, fájdalommal, szenvedéssel, betegséggel és halállal. Mindez ellentéte Isten uralma jellemzőinek – és valójában az emberek alapérdekeivel is szemben áll. Isten egy jobb világot készített az emberek számára.

 

Az univerzum alapja: személy

Az új világról a Szentírás azt is állítja, hogy az emberek nem tudják elhozni, megvalósítani. Csak olyan ember képes megalapítani az új világot, aki szabad az előbb említett jellemzőktől, bizonyítottan független a bűn és halál uralmától, sőt ezek fölött álló személy. Ilyen ember csak egyetlen élt a történelemben: a Názáreti Jézus Krisztus, akinek természete nem volt alárendelve a bűnnek és következményeinek, hanem élettel van tele – föltámadása a halálból pontosan ezt bizonyítja. Ezért az evangélium központi üzenete az, hogy Isten a Názáreti Jézus Krisztusban teremti újjá a világot: az új világ Őbenne jön el. Az új világ személyközpontú. Nem fizikai törvényeken alapul.

A jelenlegi világmindenség alapját egyébként sem a fizikai törvények képezik, hanem a láthatatlan világ a zsidó–keresztény világnézet szerint. A természettudományos világnézet törvényeket, alapelveket helyez világmagyarázatának középpontjába, mi azonban egy személyt: azt állítjuk, hogy minden Istentől lett, tehát minden egy személytől származik; ennek a személynek pedig soha nem volt kezdete, Ő örökkévaló. „Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett” (Jn 1:3), és minden Őreá nézően teremtetett, tehát a célokat is Ő határozta meg.

Ha Isten nem lenne csodatevő, akkor nem lenne Isten – mert az azt jelentené, hogy a világ nagyobb, mint Ő

A Biblia valóságlátása személyközpontú: a mindenségről azt állítja, hogy az Atyától származik, és az egész univerzum középpontjában a Fölkent, a Krisztus áll, az Atyától származó természetfölötti lény. Az Atya az Ige és Szelleme által határozta meg azokat a formákat, módokat, amelyek alapján a természetben a folyamatok lezajlanak. Ő bármikor meg tudja változtatni ezeket a formákat, „technikákat”. Amikor megváltoztatja a természet folyását szabályozó rendszert, annak megszokott életrendjét, és ezekkel látszatra szemben álló dolgot cselekszik, akkor beszélünk csodáról. A Biblia Istene csodatevő Isten – ez elmaradhatatlan, lényeges vonása. Ha Isten nem lenne csodatevő, akkor nem lenne Isten – mert az azt jelentené, hogy a világ nagyobb, mint Ő. De mivel a Biblia a csodatevő Istent nyilatkoztatja ki, ezért a világot mindig alárendelt helyzetben kell látnunk, aminek van ura, van gazdája, és van Alkotója által meghatározott célja.

Ugyanígy a történelemnek is van Általa meghatározott célja. Nem Isten nélküli és nem is olyan célok irányában halad, amelyeket politikai pártok, gazdasági szereplők vagy más közszereplők akarnak adni neki. A történelemnek transzcendens értelme van. Különösen kritikus, válságos szituációkban a történelemnek ez a sajátossága a múltban is megnyilvánult már. Ezért a történelmet sem lehet értelmezni teológia nélkül. Természetesen lehet róla tudományos megállapításokat tenni, kutatásokat végezni vele kapcsolatban, de a történelem Istenhez való viszonyát és Tőle való függőségét csak idealista módon, a természetfölötti figyelembevételével lehet észrevenni, hit által lehet fölismerni.

Az a fontos tény, hogy Isten csodatevő, azt is jelenti, hogy Ő létrehozta ugyan a világot, de független attól. Akkor avatkozik be a világba, és úgy, amikor és ahogyan akar. Természetesen ezek a beavatkozások nem kaotikus, spontán, alkalmi, improvizatív módon történnek, hanem tervszerűen. Ezért Isten már a teremtés előtt elkészítette a világra és annak újjáteremtésére vonatkozó tervét. Ennek része az üdvterv is és a fizikai világ megújítása, új ég és új Föld teremtése.

Itt szeretném megjegyezni, hogy ez a mostani világ a múltat és a jelent tekintve sem az egyetlen lehetséges világa a Teremtőnek. Létezhet több világ, és valószínű, hogy több világ létezett e mostani teremtése előtt is. Ez a látható világunk sem lesz végleges, annak ellenére, hogy az „alulnézetből” látó embereknek úgy tűnik: ez, amiben élünk, egy örökkévaló világ. Ez érzékcsalódás csupán – a valóság ezzel szemben az, hogy ez a világ alá van rendelve a mindenható Istennek, Ő pedig kinyilatkoztatta, hogy mivel a világ a rossznak az életformája lett, ezért csak egy módon lehet helyreállítani: az Ő szent Fiában, a Názáreti Jézus Krisztusban. Az új világ megalapításának első és legfontosabb eseménye a Názáreti Jézus Krisztus halála és föltámadása volt.

Az Úr halála az ádámi természet és e világ végét jelzi előre, föltámadása pedig az új életnek és világnak a forrása, amely az újjáteremtés számára helyezte le az isteni fundamentumot. Napjaink drámai feszültsége abból is adódik, hogy Isten munkája kilép a szellemi szférából, és magába öleli a látható világot. Jézus Krisztus visszajövetelének (parúzia) ez lesz az egyedülálló fantasztikuma: a látható világban is láthatóvá válik az, ami most csak a hit világában érthető és ragadható meg. Isten munkája a Földön tehát nem megy tönkre, nem szűkül össze, hanem éppen hogy kiterjed, és teljességre jut. Aki ezt nem így látja, nagyot téved. Nem szabad egyéni érzések alapján nézni Isten munkáját, még akkor sem, ha bizonyos egyének kudarcot, csődöt szenvednek, válságokat idéznek elő, vagy aposztatákká válnak is. A lényeget tekintve le lehet szögezni azt, hogy Isten terve a Földön meg fog valósulni dicsőségesen.

Az isteni terv földi megvalósulását ellentmondások kísérték mindig. Ez gyakran akkor tört a felszínre a leglátványosabban, amikor az emberek nem számítottak rá. Nagyon gonosz, diabolikus időszakban lepi meg az embereket Isten, és mutatja meg természetfölötti hatalmát és erejét. Ezért nem szabad kétségbeesni akkor sem, hogyha a világból teljes mértékben – legalábbis látszatra úgy tűnik – kivesztek a bibliai szellemi-erkölcsi normák és értékek. Ez se tévesszen meg bennünket! A történelem, a világ jó kezekben van. A Sátán uralma felett már ki van építve Isten magasabb rendű uralma, Ő tervszerűen, az általa kijelölt időpontban be fog avatkozni a sötétség birodalmába, hogy fölszámolja annak az uralmát, és a jelenből nem kikövetkeztethető, csodálatos jövőt alkosson. A ma élő keresztényeknek előrenéző embereknek kell lenniük, az újjáteremtésre kell készülniük – ugyanis az újjáteremtés rendkívül fontos állomásához érkezünk el a közeljövőben, amelyet sokkal megrázóbb események fognak kísérni, mint az eddigi isteni beavatkozások a történelemben. Ezért kell jól ismernünk a próféták könyveiben és a Jelenések könyvében található igazságokat.

 

Nemcsak hiszünk majd, hanem látunk is

Amikor azt mondtuk, hogy ez a régi világ a bűn és a halál uralma alá került, ebbe a fizikai világot is bele kell értenünk. A látható valóság is romlásnak lett alávetve, és ezért nem egyesíthető Isten országával. Pál apostol a következőket mondja erről a beteg, rendellenes világról: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, aki az alá vetette, azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig.” (Róm 8:19–22)

Nem véletlen, hogy ebben a világban egyre inkább megmutatkozik a diszharmónia, ahogy közeledik az Istentől kijelölt időpont. A keresztényeknek tehát rugalmasan és kreatívan kell nézniük a világot. Azok az emberek, akik nem tudnak elképzelni egy másik világot a mostani helyett, igazából nem tudnak hinni, és kétségbeesésbe taszítja őket a kibontakozó világkrízis. A hitnek egy nagyon lényeges tartalma, hogy el tudok képzelni – természetesen nem szubjektíven, hanem Isten kinyilatkoztatása alapján – a jelenlegi helyett egy teljesen másik, igazságosabb, tökéletes világot.

Tulajdonképpen ezen a ponton kezdődik az igazi kereszténység. Amíg az emberek az üdvösségüket, a boldogságukat stb. csak ebben a világban akarják megvalósítani, addig nem teljes értékű keresztények. Ezért mondja Pál apostol, hogy ha csak ebben a világban reménykednénk Istenben, akkor mi lennénk a legnyomorultabb emberek. Mi nem azért reménykedünk Istenben, hogy ebben a világban jobb legyen a sorsunk, mint azoknak, akik nem reménykednek Őbenne, hanem azért, hogy az új világban adjon nekünk osztályrészt.

Én nem azért vagyok itt ma, mert jobban akarok élni, mint az átlagember, hanem azért, mert szeretnék egy olyan világban létezni majd, ahol nem a bűn és a halál igazgatja a hétköznapokat, hanem az igazság, az örök élet, a boldogság, ahol mindenki boldog, mindenki egészséges. Ahol nemcsak igaz és szent embereket látok mindennap, hanem más természetfölötti lényeket is, Istennek a teremtett világát a maga csodálatos gazdagságában, angyalokat, kerubokat és más, emberi szóval kimondhatatlan lényeket; és nem utolsósorban szeretnék minden reggel úgy kelni – bár ott nem lesz éjszaka –, hogy látom magát az Atyát, látom az Ő Fiát, Jézus Krisztust, aki meghalt értem, látom a Vigasztalót, a Szent Szellemet. Nemcsak hinni akarok bennük, hanem látni is akarom őket mindenkor.

A Biblia pedig azt mondja, hogy eljön az a világ, amikor nemcsak hiszek majd, hanem látom is Őt. Látom Őt, akiben előtte hittem. Most hit által üdvözlöm Őt minden reggel, megköszönöm az Atyának, hogy élek – de mindig a reménységre kell áthelyeznem a súlypontomat, mert ha csak a jelenlegi világra gondolok, ha nagy hitem is van Istenben, a szívem, lelkem keserűséggel telik meg, mert nem ez a legjobb világ, léteznie kell egy jó világnak, ahol nekem élnem kell. A Szentírás azt tanítja: igen, e látható, rossz világ helyett van egy láthatatlan, jó világ, melyet Ő készített, melynek az alapítója Jézus Krisztus, melyet a világba Ő hozott be, és amelynek az alapköve, amire az új épül, a Názáreti Jézus föltámadása. A mostani világnak az alapja Ádám halála, az új világ alapja pedig Jézus Krisztus föltámadása és az örök élet.

Ha ennek a világnak az alapja az ember halála, és az emberek mégis ennyire ragaszkodnak, ezer szállal kötődnek hozzá – akkor képzeljük el, milyen csodálatos világ lesz az, amelynek az alapja nem a halál, hanem a föltámadás, vagyis az életnek egy minőségi, teljes kiáradása, megnyilvánulása! Minden igaz kereszténynek erősen hinnie kell abban, hogy az új világ Isten tökéletes akaratának és tervének megfelelően föl fogja váltani ezt a rothadt világot. Sorsunknak nem lesz vége ebben a látható világban: a mostani csak előkészülete az igazi sorsunknak. Ezért ne ess kétségbe, ha az első szakaszban nem feltétlenül győztesként (természetes szinten, nem erkölcsi-szellemi értelemben értve), az élbolyban fejezed be a földi pályafutásodat, mert ez nem lehet a végső célod! Ittléted után jön egy következő szakasza az életednek, amit csak Jézus Krisztusban tudsz megnyerni, és valójában az lesz az igazi és tökéletes életed.

Ezért mondja Pál apostol, hogy megtanult szűkölködni, hogy nagyon sok mindent elszenvedett, szegénységet, verést, kicsúfoltatást – mert tudta, hogy jön egy új világ, és ő abban teljes életet fog elnyerni, abban látta magát a királyi helyen. E mostani világról pedig lesújtó véleménye volt: azt írta, hogy számára ez a világ meghalt. És ő is e világ számára. Csak Isten kegyelmével akart forgolódni e világban, hogy az emberek megismerjék az új világgal kapcsolatos ígéreteket és reménységet – de különösebben nagy igénye vagy illúziója nem volt e világgal kapcsolatban, mert tudta nagyon jól, hogy ez egy rossz, szenvedést okozó nagy semmi, melynek mozgatóereje a romlott vágyak, az emberek természete és cselekedetei pedig gonoszak Isten előtt. Az igazságot fölcserélték hazugságra, nincs benne élet, csak halál, ezért mindenki a temetőben végzi – sőt, mielőtt kivinnék a temetőbe, rengeteg pénzt, energiát, időt kell az embereknek elkölteniük a testükre, hogy valahogy rendben tartsák magukat. Ez nem normális, ez nem tökéletes, ez rendellenes, az embert nem így teremtette Isten, és nem ilyen világra szól a végső küldetése!

Ne a tapasztalatod alapján szokd meg az életet! Abban higgy, amit Isten mond! Isten sokkal jobb hozzánk, mint ahogy azt mi gondolnánk, vagy ahogy mi lennénk jók magunkhoz. Nagylelkűbb Isten hozzánk, mint mi önmagunkhoz. Jobb világot tartogat számunkra, egy tökéletes, szép, gyönyörű világot. Ezt Jézus Krisztus föltámadásával és dicsőségébe való fölemelésével mutatta be számunkra – és ezáltal megnyitotta a menny ajtaját előttünk, és elküldte a Vigasztalót, az új világ erejét, a Szellemben való alámerítkezésben. De maga az új világ még nem jött el, csak az erejéből kaptunk valamit: „…akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek, és megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit…” (Zsid 6:4–5) Mit csináltunk? Megízleltük. Ma is ízlelgetjük a jövendő világ erejét, de a jövendő világ még nincs itt, hanem várjuk.

 

Egyre nagyobb szülési fájdalom

A Biblia több helyen is beszél a jelenlegi világ után következő világról. Például amikor Jézus a Szent Szellem káromlásáról beszél, azt mondja, hogy ez a bűn nem bocsáttatik meg a vétkesnek sem ebben a világkorszakban, sem a következőben (Mt 12:32). Egy másik esetben, amikor befejezi a példabeszédét a gazdag ifjúval kapcsolatban, utal arra, hogy azok a tanítványok, akik Jézusért elhagytak mindent, és követik Őt, az eljövendő világkorszakban már örök élettel bírnak. Jézus ezeken az íráshelyeken is világossá tette tehát, hogy a mostani csak egy korszaka a világnak, nem maga a világ. Lesz egy új korszaka, aiónja a világnak, amelyet Isten fog adni az embernek.

Jézus azért jött, hogy életet adjon a világnak, de a világ még nem vette át ezt az életet. Ha átveszi, akkor meg fog változni. A természet nem nyög, nem sóhajtozik majd úgy, mint most, amikor hallani a természet nyögését a rothandóság igája alatt. Nemcsak az embereket gyötri például a mostani időjárás, hanem a természetet is, és ennek a gyötrelemnek az az oka, hogy a rothandóság igája egyre nagyobb fájdalommal és teherrel nehezedik rá a természetre és az emberre, vagyis az egész látható világra.

Nem véletlen, hogy nemcsak a hívők beszélnek arról, hogy a természet fáj, vajúdik, szenved, hanem különböző világnézeteket valló politikusok, tudósok is. Ők nem tudják, mi fog ezekből következni, a Biblia viszont azt mondja, hogy ezeknek szükségszerűen meg kell történniük, mert a régi és az új világ összeütközése sajnos ilyen, sőt még ennél is súlyosabb, drámai jelenségeket fog produkálni. De ha ezt az időszakot Isten kegyelme által túléljük, akkor helyet foglalunk majd egy csodálatos, új világban.

A modern kereszténység kulcsa

A próféták már az ószövetségi írásokban is jó előre figyelmeztettek arra, hogy Isten új világot fog teremteni: „A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielőtt meglennének, tudatom veletek.” (Ézs 42:9) A próféta világossá tette, hogy a régi világ eljut a teloszába. A görög telosz szó véget is, de célt is jelent, „csúcs-cél”: amikor valami eléri a pályafutásának a csúcspontját, és utána vége, kikerül a forgalomból. Tehát a próféta az Újszövetséghez hasonlóan azt állítja, hogy ennek a világnak is van egy csúcspontja, amit Isten jelölt ki, és amikor a világ eljut erre a pontra, akkor befejezi a pályafutását.

A föltámadás az a döntő, visszavonhatatlan esemény, amellyel nyilvánvalóvá tette Isten, hogy ennek a világnak vége lesz

A föltámadás az a döntő, visszavonhatatlan esemény, amellyel nyilvánvalóvá tette Isten, hogy ennek a világnak vége lesz, és egy új világot kell várnunk, nem a régi világgal kell foglalkoznunk – legfeljebb csak bizonyos pragmatikus szempontokból, de annyira beleszeretni és szerelmesnek lenni ebbe a világba nem szabad, mint ahogy sokan teszik, mert akkor az ember szükségképpen Isten ellenségévé válik, és semmit nem tud felfogni a nagy igazságokból.

A 43. fejezetben a 18. versszaktól azt mondja a próféta: „Ne emlékezzetek a régiekről, és az előbbiekről ne gondolkodjatok! Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket.” Ézsaiás itt is arra biztatja az izraelitákat és a keresztényeket egyaránt, hogy az új világról gondolkodjanak, és az új világra készüljenek fel, ne a régivel foglalkozzanak, mert Isten részéről eldöntött dolog, hogy annak vége lesz. A kereszténységet, mikor erős és dinamikus volt, mindig a jövőbe vetett reménysége és a jövőről alkotott látása tudta dinamizálni. Most az izraeli zsidóság szintén a jövőre néz. Ez tudja őket megtartani a nehéz időkben is. Hisznek abban, hogy Isten megtartja Izraelt, és lesz egy új Izrael, és végül azokat a földterületeket, városokat és azokat a dolgokat, amiket Isten megígért nekik, s amik rendkívül fontosak Izrael létezéséhez és elhívása betöltéséhez, a Mindenható megadja nekik, akármit is tesz ezzel szemben a világ.

A száműzetés ideje alatt a zsidóság nem volt ennyire dinamikus. Egyetlen jövőképük volt: imádkozáskor Jeruzsálem felé fordultak, hogy valamikor majd visszatérnek Jeruzsálembe. Ez ma már megtörtént – többre kell gondolni. Ma azok tudják a zsidóságon belül is a reménység fáklyáját vinni, akik nemcsak a visszatérésre figyelnek, hanem előre is néznek. Ők már a jövőbeli dolgokra, a Messiásra figyelnek, aki által egy örök, virágzó, erős Izrael jön létre.

Csak azok az emberek képesek az újat képviselni a mai világban, akik előrenéznek, és nem az Isten nélküli világ múltján merengenek. Abból nem lehet friss erőt meríteni a jövőhöz. A keresztényeknek fontos ugyan visszatekinteniük Jézus Krisztus halálára és föltámadására, mert ez az engesztelő áldozatunk, és mert ez történelmi tény – de valójában ez az esemény is akkor fogja teljes mértékben az igazságát megmutatni, ha előrenézünk Jézus Krisztus visszajövetelére. Így érthetjük meg, hogy Ő azért jön vissza, mert meghalt, föltámadott, és örökké él – és a visszajövetelekor az újjáteremtéssel kapcsolatos minden ígéretet megvalósít.

Azok a nemzetek tudnak nyerni, akik előrenéznek, készülnek a jövőre, és van erejük élni.

A keresztények is csak akkor képesek modernek lenni, ha előrenéznek az új világra, és nem merülnek bele a historizáló pepecselésbe, mint általában a nacionalisták és általában a dekadens, frusztrált nemzetek fiai szokták, akik a történelem útvesztőiben mélyülnek el, keresve, hol veszett el a fejsze, hol nyelte el a folyó. Minden nemzet múltja tele van ilyen vízbe esett fejszékkel – de csak azok a nemzetek tudnak nyerni, akik előrenéznek, készülnek a jövőre, és van erejük élni. Van erejük arra, hogy a jövő kihívásait vállalják, és az útjukban álló nehézségeket leküzdjék. Múltba meredve nem lehet megoldani a mai kor gondjait, problémáit.

A Szent Szellem, az új világ Szelleme már benned van, és egyre nagyobb mértékben rendelkezésedre áll! Ahogy kinyílik a szellemed, a hited Isten Igéjében, úgy rajzolódik ki egyre világosabban a szellemedben az új világról való isteni látás! Ez szellemi erőt ad az embernek, hogy felemelkedjen a jelenlegi világ tradíciói, korlátai fölé. Utasítsd el azt a világi szemléletet, amely szerint a kereszténység már betöltötte a történelmi küldetését, vége a keresztény kornak, s ez már csak a Krisztus-hit nosztalgiakorszaka a letűnt ragyogás után. Nem! A krisztusi éra még ezután jön a próféciák szerint, mert az nem más, mint a messiási kor. Most ne Párizsra vessétek vigyázó szemeteket, hanem az új Jeruzsálemre, Isten országára, amelynek eljövetelét hirdeti a Szentírás!

 

Képzeld el az új világot!

„Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, még csak észbe sem jutnak” – folytatja a próféta (Ézs 65:17). Mikor az egek és a Föld újjáteremtése megtörténik, a régiekre senki nem fog emlékezni. A kommunizmus a maga idejében, mikor benne éltünk, akkora elnyomó súllyal nehezedett ránk, hogy állandó pesszimista beszédre késztetett bennünket, hosszú ideig nem tudtunk elképzelni egy másik világot, a kommunizmust felváltó, jobb érát.

A jelen tapasztalati valóság is mindig olyan nagy elnyomó erőt helyez az ember szellemére, ami arra akarja kényszeríteni az embert, hogy e világ dolgaival törődjön, arról gondolkozzon és beszéljen. Ha alárendeled a szellemedet a gondokkal teli világnak, akkor az a tehetetlenségi súlyával jelentős mértékben korlátozni fogja a kreativitásra való képességeidet, sőt elpusztíthatja benned a megújulásra való potenciált, és az új dolgokkal kapcsolatos információk, látások befogadására is képtelenné tehet.

Ez a világ olyan, mint egy hiú prostituált, aki mindig azt akarja, hogy rá figyeljenek, és vele foglalkozzanak.

A keresztényeknek Isten Szelleméből kell erőt meríteniük, hogy kikerüljék a szellemi elsivárosodás vagy elsivatagosodás csapdáit. Bármilyen tolakodó is ez a jelenlegi világ, nem szabad annyit foglalkozni vele, mint amennyit követel magának. Ez a világ olyan, mint egy hiú prostituált, aki mindig azt akarja, hogy rá figyeljenek, és vele foglalkozzanak. Ha ezt nem éri el, akkor valami extrém dolgot csinál, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. Ez a világ erőszakosan kapaszkodik az emberekbe, mindent elkövet, hogy vele foglalkozzanak, és csak vele törődjenek. Tanuld meg azt, hogyan tudsz kilépni ebből a csapdából!

Ennek a világnak az egyik alapeleme az élet kérkedése. Az életet itt nem a dzóé (örök élet, szellemi, isteni élet) szóval fejezi ki a görög, hanem a biosz (testi, biológiai élet, megélhetés, vagyon) szóval. A biológiai élet túl van értékelve a világban, a Krisztusban megjelent élet pedig negligálva van benne, mintha sohasem támadt volna fel Jézus a halálból, mintha a föltámadás elhanyagolható, jelentéktelen esemény lenne az igazinak beállított biológiai élettel szemben, vagy csupán olyan vallási eszménye bizonyos felekezeteknek, amelynek nincs semmi valóságos alapja.

A világi civilizációk közel kétezer éve tudatosan tartják az embereket tudatlanságban a biológiai életet felváltó krisztusi élettel kapcsolatban. Számos embert megtéveszt ez a csalás, melynek következménye az lesz, hogy Isten országa keresésének egyedülálló értéke, jelentősége teljes mértékben homályban marad, amely sokkal értékesebbnek és fontosabbnak tünteti fel e világgal való foglalkozást. A Biblia szerint, ha többet foglalkozol az új világgal, több erőd is lesz, mert az új világ maga az isteni erő és élet, hordozza Isten gazdagságát. Az ember mindig abból veszi az erőt és a hitet, amire néz. Ha erre a világra nézel, akkor sok erőd nem marad az újra.

Talán az sem véletlen, hogy a romlott világnak a kommunikáció lett az egyik fő kulcsszava ebben az utolsó stádiumában. Ez azt is jelzi, hogy a világ mindened akar lenni, hogy mindentől megfosszon téged. Valójában a régi világról már nincs mit beszélni. Nem tudsz újat mondani róla. Salamon régen megállapította: nincs új a nap alatt. Ebben a világban nem lesz semmi új. Ha háromszáz évig élnénk, akkor is arra jönnénk rá, hogy nincs új. Ha kihagyjuk a természetfölöttit, mindig olyan dologról kell beszélnie az embernek, amit már számtalanszor elmondtak előtte mások. Az új világ viszont végtelen. Az új világ nem megragadható – ízlelgeted, ízlelgeted, egyre inkább magával ragad, és többet ad neked, mint te annak. Ezért bátrabban kell kiugranod a látható világból az Isten ígéreteinek ma még láthatatlan valóságába!

Erről beszél a próféta a fenti igében: eljön a pillanat, mikor azt mondod, nincs értelme erről a világról beszélni, mert eltűnt, kiderült róla, hogy semmi. Nyoma sem marad, csak te maradhatsz meg Jézus Krisztus által. E világból nem marad semmi, csak egy név: régi, rossz világ. Amikor majd fölébredünk kétszáz év múlva reggel, és látjuk, hogy az Úr dicsősége betölti az egész Földet, hazánkat, a Balatont, a levegőben angyalok és emberek repülnek, mennyei közlekedési eszközökön utaznak a Föld és a menny között, társalognak a mennyei Jeruzsálem „kávéházaiban”, mindenki örökkévaló, csodálatos lényként tündököl. Kinek jut majd eszébe egy ilyen csodálatos napon, hogy 2005. július 21-éről beszéljen?!

Ne ess bele a látható világ „gravitációs” tőrébe, amely mindig megsebez, és rád kényszeríti magát. Ez a nap is elmúlik, mint a többi, és ha az Isten Igéjét és dolgait figyelmen kívül hagyod, akkor ugyanolyan semmi marad belőle, mint az eddigi napjaidból, amelyeket leéltél. Az ember életideje a Szentírás szerint olyan, mint a kenyér. A kenyér addig jó, amíg előtted van, érzed az illatát, és eszed. De amikor megetted, a tegnapi kenyérre már nem emlékszel. A mellékhelyiségben elhagyja a maradéka is a testedet. Ilyen ez a világ is: eljön az Úr, és a régit teljesen kiveszi belőlünk. És azt mondja: senki sem fog emlékezni a régire.

Merészebbnek kell tehát lennünk a hit és a képzelet területén – persze nem öntörvényű fantáziálásról beszélek, hanem az Isten Igéjén alapuló mennyei látásnak megfelelően, Isten Szellemére támaszkodva kell átadnunk különböző lelki-szellemi képességeinket, hogy megragadjuk azt a világot, amely a földön még csak az ígéret szintjén létezik. Boldogabbak leszünk, higgyétek el nekem, és nem fogy el a kenyerünk, mert az Úr az igazak föltámadásából részesít bennünket. „Mert mint az új egek és az új föld, amelyeket én teremtek, megállnak énelőttem, szól az Úr, azonképpen megáll a ti magvatok és nevetek” – folytatja Ézsaiás (Ézs 66:22). A próféta itt is megígéri, hogy Isten új kozmoszt, új univerzumot fog teremteni. Izraelről is beszél: Izrael magva megáll Őelőtte, és az Izrael név is megmarad.

 

Péter apostol tanúsága

Az Újszövetségben Péter apostol is világos kinyilatkoztatást ad a világmindenség újjáteremtéséről: „Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik. Annak okáért, szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.” (2Pt 3:10–14)

Tehát mi Péter apostol mondandójának lényege? Az új világ. Az egész isteni terv középpontjában mi áll? Mi a címe, a kulcsszava? Az újjáteremtés. Isten újjá fogja teremteni a Földet és az egeket, és a Názáreti Jézus Krisztus által lehetőséget adott az embernek, hogy a régiből átlépjen az új világkorszakba, és örökké éljen. Ezért Isten Igéje arra szólítja fel az embereket ebben a világban, hogy ne szeressék ezt a világot, mert Isten ítélete, haragja alatt áll, és el fog pusztulni. Ehelyett az új világ polgáraiként éljenek már itt is, Isten Igéjét követve, és hirdessék az újnak az eljövetelét – mert bizonyos, hogy Isten új univerzumot fog teremteni. Az új világnak az első nagy eseménye volt Jézus föltámadása, és utána jön a többi fontos, Isten dicsőségét kiárasztó esemény a Földön, ami végül is új ég és új föld teremtésében fog beteljesedni.

 

Emberek fogják kormányozni

Nézzünk meg még egy rejtélyes igét, amely hozzásegíthet ahhoz, hogy a „csillagok háborújáról” bibliai látásunk legyen: „Mert nem angyaloknak vetette alá a jövendő világot [tehát az új világot], amelyről szólunk.” (Zsid 2:5) A következő versszakok pedig leírják, hogy kinek lesz az eljövendő világ alárendelve: a krisztusi embernek.

Ez a világ, amelyben most élünk, nem emberek, hanem angyalok uralma alatt áll, mint már említettük. Az új világ azonban nem angyaloknak van alárendelve, hanem Krisztusnak és a krisztusi embereknek, tehát az egyháznak, a helyreállított Izraelnek és a nemzetek maradékának. Ez az új világ három tényezője, amely irányítani fogja a látható világot.

A mostani világgal maga az ördög is kérkedett Jézus Krisztusnak, hogy „nekem adatott” (Lk 4:6) – és Ő ezt nem vonta kétségbe. A Sátán bukott angyalokon keresztül irányítja, kormányozza a jelenlegi világot. Ezért van a jóval, Isten munkájával, az ébredésekkel szemben egy állandó, drámai, gonosz, természetfölötti ellenállás. A népek evangelizálása nem lehet sikeres, ha a keresztények nem tudatosítják, hogy a háborúban először a „légierőt” kell bevetni, a csatát először a „levegőben”, vagyis természetfölötti szinten kell megnyerni, csak ez biztosíthatja, döntően Isten beavatkozásának köszönhetően, a „földi” előrenyomulás sikerét.

Amikor aztán elérkezik az új világ, természetesen kozmikus méretekben is változások történnek az univerzumban is. Nemcsak a gonosz angyalok fognak megbukni, hanem az anyagi világban is történnek változások. A Jelenések könyve kijelenti, hogy az ég el fog tűnni (Jel 20:11, 21:1), legalábbis átmeneti időre. Az égbolt mostani szerkezete és természete is változáson megy keresztül: láthatóvá válik a menny, a mennyei Templom megmutatkozik. Nagy kérdés, hogy a messiási korszakban ez világméretekben megvalósul-e, vagy csak Jeruzsálemben lehet majd meglátni Isten dicsőségét, és máshonnan nem. Én azt tartom valószínűnek, hogy az első „híd” Jeruzsálem és a menny között alakul ki az ezeréves királyságban; majd pedig a messiási korszak végén születik meg az új Föld és az új ég, amikor a Föld teljesen integrálódik a mennyei valósághoz, és teljes lényegazonosság jön létre a Föld és a menny között. Megszűnik mindenhol a „tükör általi” látás, és helyére a színről színre való látás lép.

A messiási uralom alatt ez az egység csak a Nagy Király városában valósul meg. Ezt látszik alátámasztani Ézsaiás próféta is: „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez.” (Ézs 60:1–3) Azt hiszem, hogy a következő világkorszakban a menny dicsőségének földi tartózkodási centruma Jeruzsálem lesz. A földi Jeruzsálemet tűzfal fogja körülvenni (Ézs 4:4–5, Zak 2:4–5), ezért akik bemennek a városba, azoknak szükségképpen meg kell szentelődniük.

 

Miért húzódik el a konfliktus?

Az apokalipszis nem rémtörténetekből áll, mint ahogy ezt szeretik beállítani némely prédikátorok és a laikusok. Az apokalipszis lényege az, hogy az új világ föltárulkozik, és valósággá válik a Földön. De mivel e föltárulkozás útjában egy lázadó régi világ áll, amely minden területen szembefordul az új eljövetelével, ezért az új világ kataklizmák, katasztrófák nélkül nem tud megvalósulni. Mégsem a katasztrófákra, kataklizmákra, ítéletekre helyezzük a hangsúlyt, hanem az új világra. A Jelenések könyve is az új világ eljövetelét, megszületését hirdeti.

Az apokalüpszisz szó annyit jelent: föltárulkozás, rejtett tények, igazságok, dolgok fölfedése. Olyan igazságok, tények megismerése, amelyek előtte nem voltak tapasztalhatóak, a tapasztalatunk körén kívüli világhoz tartoztak. Az a világ, amely föltárulkozik az apokalipszisben, hatezer éven keresztül a történelemben el volt rejtve az ember érzékszervei elől. Az apokalipszisben ez a tapasztalat fölötti világ megjelenik, tapasztalhatóvá válik: a Történelem Ura lehúzza róla a leplet, és a menny és dolgai valóságossá lesznek az emberek számára, és mindenki meggyőződik arról, hogy a látható világ valóban a láthatatlanból állt elő. Hogy a láthatatlan világ valóban értékesebb, mint a látható; hogy a láthatatlan világ az örökkévaló, és a látható időleges, s hogy a láthatatlan világ a jó, az óvilág pedig rossz volt, méltó arra, hogy eltűnjön Isten útjából.

Az apokalipszis éveiben az új világ képviselői az újjászületett keresztények, Jézus tanítványai és Izrael a Földön. A történelem elsősorban értük szól. Ők a jövő erői. Az igazi egyház és a választott nép, Izrael, akár tudják, akár nem, a Messiás megjelenése számára készítik elő a földi színteret.

Ők a mai világ két nagy futurista ereje. A régi világ tényezői Izraelt meg akarják semmisíteni, valamint azokat az ébredési folyamatokat, személyeket és közösségeket akarják likvidálni, amelyek szintén a jövő letéteményesei. A régi világ ugyanis nem akarja az új világot. Mikor a világ Jézus Krisztusra kimondta a halálos ítéletet, az új világot is kárhoztatta: „Nem kell nekünk semmiféle új világ, nekünk jó a régi.” Mikor Barabbást választották Jézus helyett, akkor gyalázatos cselekedetükkel kifejezték: „Nekünk banditákra, lázadókra és ezek által vezetett világra van szükségünk, nem kell nekünk mennyei ember, és Isten országa sem.” A krisztusi ember és a Barabbások között, a Sátán és Isten között, új és óvilág között azóta is tart a küzdelem.

Tudnod kell, hogy a te helyed az új világ oldalán van, és csak akkor tudod a küzdelmedet sikeresen folytatni, ha egész életedre szólóan elkötelezed magadat mellette, tudván azt, hogy az új világ nem fejlődés eredményeképpen, konfliktusmentesen valósul meg a Földön, mert a régi világot a bitorlója, az ördög fel fogja a jövőben is használni az isteni terv hátráltatására. Isten viszont úgy akarja elhozni az újat, hogy minél több embert megmentsen, kiszabadítson az ellenség kezéből. Ezért elhúzódó konfliktus áll fenn a két világ között. Isten néhány másodperc alatt képes lenne ezt a világot mindenestől megsemmisíteni, de akkor nem valósulhatna meg üdvözítő terve. Az Ő célja az, hogy az emberek megmeneküljenek, és ezért figyelmezteti őket.

A mostani világ egy gonosz várúr hatalmában levő ostromlott városhoz hasonlít. A középkorban, mielőtt elkezdtek egy várostromot, a támadó sereg kapitánya ultimátumot adott át a körbezárt vár katonáinak, és megígérte nekik, hogy ha most leteszik a fegyvert, kijönnek, és abbahagyják az ellenállást, akkor szabad elvonulást kapnak, és életben maradnak. Tulajdonképpen az evangélium hirdetésekor ez történik: az evangelisták és a bizonyságtevők felszólítják az embereket, hogy ne harcoljanak Isten ellen, hanem béküljenek meg Vele, és hagyják el a Sátán városát. Jöjjenek ki abból, mert az ellenállásnak nincs értelme, akik benn maradnak, el fognak pusztulni, mert a háború már eldőlt: Jézus győzött a Sátán és e világ fölött. „Gyertek ki, higgyetek Jézusban, béküljetek ki Istennel, és éljetek az Úrban!” Ez az evangéliumot hirdetők üzenetének a központi eleme. Ennek ellenére vannak, akik nem akarnak kijönni a várból, sőt sokan még a társaikat sem akarják kiengedni, hanem azt mondják nekik: „Ha megtérsz, akkor tönkretesznek téged!” Ezért a korszak utolsó éveiben olyan világhelyzetet fog kialakítani az Úr, amelyben mindenki számára lehetőség nyílik, hogy otthagyja Babilónját, és elfogadja Isten békeajánlatát.

A babilóni rendszer olyan erődítmény, amely az embereket rabszolgaságban tartja. Ezért szükségszerű, hogy világválság bontakozzon ki, amely az élet minden területét érinteni fogja. Isten azért fogja föltörni e világ ugarját, hogy a különböző rendszerek uralma alól az emberek Istenhez térhessenek. Ezért Isten a jövőben nagy válságok kibontakozását engedi meg, csökkenteni fogja a rosszal szembeni természetfeletti védelmét.

Isten a jövőben nagy válságok kibontakozását engedi meg, csökkenteni fogja a rosszal szembeni természetfölötti védelmet. A krízisek mégis Isten irgalmát közvetítik. A krízisek mégis Isten jóságát és irgalmát közvetítik az emberek felé. Isten meghosszabbította a kegyelmi időt az ember számára, ameddig csak lehetett. Az apokaliptikus korszak első, kezdeti ítéletei is figyelmeztető jellegűek, lehetőséget biztosítanak az emberek számára a megtérésre. Visszatérve a várostrom példájához: előfordult, hogy egy irgalmas tábornok az ultimátum időpontjának lejárta után ágyúval lövette a várat, majd egy erős ostrom után újra tűzszünetet rendelt el, és megújította az ajánlatát: „Akik akarnak, jöjjenek ki, és tegyék le a fegyvert!” Tulajdonképpen az apokaliptikus években Isten is ezt fogja tenni: hadat üzen a régi világnak, és fegyvereit beveti azzal szemben, azért, hogy az emberek föleszméljenek, kijöjjenek az ellenség várából, és megbékéljenek Istennel.

Tehát az előttünk lévő években sem kell Istent haragos Úrnak látni, aki türelmét elveszítve veri szét a világot – hanem nagyon „professzionális”, megtervezett módon pontos, célirányos csapást mér a világra, olyan mértékben, ami ahhoz szükséges, hogy az emberek magukba szálljanak, és elgondolkodjanak: folytatják-e Isten-ellenes, lázadó életvitelüket a Sátán oldalán, vagy megbékélnek Ővele, és szolgálják az élő Istent. Az apokaliptikus végső büntetésre azután kerül sor, miután Isten elment a türelmének legvégső határáig, és megtett mindent, hogy az emberek megtérjenek Őhozzá. A Biblia előrejelzése szerint az e világot szerető emberek végleg elutasítják Isten békeajánlatát. Ezután a figyelmeztető ítéleteket felváltják a megsemmisítő csapások, amelyek a gonosz birodalmát egyik napról a másikra szétzúzzák, megsemmisítik.

 

Szellemi forradalom

„Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala. És én, János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony.” (Jel 21:1–2)

A Jelenések könyve is az új világ, az új univerzum eljövetelével fejeződik be. Az apokalipszisben tehát nem az Antikrisztus a főszereplő! Az új világ eljövetele a döntő kérdés.

Különböző korok forradalmárai is látták, hogy politikai korszakváltások, hatalomváltások sajnos nem lehetségesek bizonyos mértékű vérontás nélkül, ugyanis a múlt urai nem akarták átadni a hatalmat a forradalmi erőknek. Ezért azoknak erőszakot kellett alkalmazniuk a reakciós erők fölött. Ez voltaképpen egy bibliai eredetű gondolat eltorzított földi változata. Jézus Krisztus második eljövetele a szó teljes értelmében világforradalmat robbant ki. Az élet minden szféráját érintő, radikális változásokat idéz elő az Úr földi jelenléte. A Biblia szerint az Úr és serege megsemmisítő csapást mér a múlt erőire. A csapások következménye a régi világrend megsemmisülése, az evangéliummal, a mindenható Isten uralkodásával szembeni ellenállás teljes fölszámolása. A Messiás mint győztes forradalom vezetője véget vet a gonosz uralmának a Földön.

A korszakváltások mindig a régi és az új erők hatalombirtoklásával kapcsolatos konfliktusokról szóltak. Az új sohasem tud úgy győzni sajnos, hogy ne kelljen erőszakosan fellépnie a régivel szemben. Sőt, ugyanígy a régi is erőszakos úton lép fel az újjal szemben, meg akarja hiúsítani annak a megvalósulását. Az Isten szerinti forradalom szellemi szinten kezdődött Jézus föltámadásával. Az Úr visszajövetele politikai változásokat is eredményez. A régi történelmi hatalmakat felváltja az Isten országa, ahogyan ezt Dániel előre látta. Minden hívőnek hozzá kell járulnia ehhez a két szellemi birodalom között zajló ádáz csatához. Pál apostol szerint Isten erős fegyverei szellemi természetűek, amelyekkel a hívők megharcolhatják a hit nemes harcát, hogy elnyerjék az örök életet. Tudnod kell, hogy az Úr és az Isten országa már diadalt aratott ellensége felett. Az Úrban te már győztes vagy, dicsőség az Úrnak!

Az apokalipszisről pedig nem azért beszélünk, hogy megfélemlítsük egymást. A Jelenések könyve a Biblia egyik legcsodálatosabb, legszebb könyve, nem véletlenül írja a szerző: „Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat…”(Jel 1:3) Miért boldog tehát? Mert az új világ eljövetelét látja. A keresztényeknek azért kell tanulmányozniuk a Jelenések könyvét, hogy bátorságot nyerjenek a lelkükben, hogy amikor elkezdenek felrobbanni az apokaliptikus bombák, ne okozzon bennük zavart, hanem tudják azt, hogy ezeknek meg kell történniük, mert az új és az óvilág összeütközése szükségszerű, de ez után megszületik és eljön az új világ.

Te is élj az új világ hírnökeként! Ne zavarjon meg az sem, ha ez némelyeknek nem tetszik! Ne szégyelld Jézus Krisztust, sem a beszédét az emberek előtt!

 

A világ veszendő fejedelmei

Jeremiás próféta szerint is Isten új rendet fog létrehozni a Földön (Jer 31:22). Az új világ megalkotója tehát nem egy politikus lesz, sőt nem is az Antikrisztus. Az Antikrisztus birodalma egy olyan szerencsétlen, természetfeletti próbálkozás, amelynek célja a régi világ megmentése lesz. Ez kudarcra van ítélve. Isten vereségre ítélte a Jézus Krisztust figyelmen kívül hagyó világrend megteremtését célzó erőfeszítéseket. Pál az ilyen vezetőkre vonatkoztatta az „e világ veszendő fejedelmei” kifejezést (1Kor 2:6). Ezzel arra utal, hogy eleve kudarcra vannak ítélve, mert egy olyan világ megmentésén fáradoznak, amely nem menthető meg. Ezért mindazok, akik ilyen célokért fáradoznak, bármennyire jó képességű, képzett emberek is, vereségre vannak ítélve. Alig találni olyan politikust a történelemben, aki sikeresen fejezte volna be politikai pályafutását, mert inkább a hatalmat akarták, mint az emberek üdvözülését. Mindazoknak, akik így akarnak érvényesülni, és így használják föl a hatalmukat, szembe kell nézniük a kudarccal.

Jézus Krisztus feltárulkozása

Említettük már, hogy a Bibliában a valóságlátás mindig személyközpontú. Így van ez a Jelenések könyve leglényegesebb kifejezésével is, amely az első fejezet első versszakában található, az első három szó: „Jézus Krisztus kijelentése…” Itt is az apokalüpszisz szerepel, tehát ez a könyv Jézus Krisztus apokalipszise, az Ő feltárulkozása. Isten, a Szent Szellem ebben a könyvben leveszi a leplet Jézus Krisztusról. Ő ugyanis most el van rejtve, ahogyan az első igében láttuk, amit felolvastam: az égnek kellett befogadnia Jézus Krisztust föltámadása után, amíg Isten a világot újjá nem teremti. Tehát amikor az újjáteremtés kezdetét veszi, akkor a Názáreti Jézus Krisztusnak ki kell vonulnia a rejtettségből, a titokból – és ez maga az apokalipszis. Lehull róla a lepel, és mindenki számára megismerhetővé válik az Úr. Ez a Jelenések könyvének a lényege: Jézus Krisztus megjelenése. Ugyanis nem ismeri Őt a világ, még mi sem ismerjük úgy, ahogyan ismernünk kellene, sokaknak pedig hamis elképzelésük van az Úrról.

Az Újszövetség szerint a Názáreti Jézus Krisztus megmutatja magát az egész világ előtt. Különösen Izrael előtt, hasonlóan ahhoz, ahogy József is levetette magáról az egyiptomi ruhát, és megmutatta magát a testvéreinek: „Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok.” Jézusnak is le kell vetnie az elrejtettség ruháját, és be kell mutatnia: „Ne féljetek, én vagyok a ti Megváltótok, akit elárultatok és kitagadtatok.” Majd vigasztalni fogja a testvéreit: erre azért volt szükség, hogy a világ nemzetei számára az evangélium hirdettessék.

A Jelenések könyvét azok értelmezik helyesen, akik a Názáreti Jézus Krisztust látják a középpontjában. Ez a könyv nem a pesszimizmus, hanem a reménység könyve, amely a lélek számára erős horgonyt biztosít az örökkévalóságra.

 (Ez az írás Németh Sándor Keszthelyen 2005. július 21-én elhangzott előadásának szerkesztett változata.)