Igaz emberekre van szükség

Az egyház láthatatlan, Izraelt végveszély fenyegeti, a fiatalok transzhumanistákra hallgatnak. Isten rendkívüli beavatkozásra készül, a helyreállítás célegyenesbe érkezik, új kenet és erő árad ki. Melyik jövő vár ránk? Németh Sándort kérdeztük.
MP: Pünkösd előtt vagyunk: ez az ünnep az egyház születéséről szól. A napokban viszont olyan közvélemény-kutatás jelent meg Amerikában, amely mintha inkább a keresztény hit visszaszorulását jelezné. Csak három számot idéznék ebből: 78 százalékról 70 százalékra csökkent a magukat kereszténynek vallók aránya, miközben az emberek 23 százaléka állítja, hogy semmilyen valláshoz nem kötődik. A csökkenés szinte minden felekezetet érint, az evangéliumi keresztények az egyedüli csoport, akik tartották magukat, azonban közöttük is megfigyelhető egy új jelenség: 2007-ben 14 százalékuk támogatta a melegházasságot, most viszont már 21 százalék. Tudjuk, hogy Amerikára figyel a világ, de vajon a keresztények jól teszik-e, ha az amerikai egyház állapotából akarják megítélni, hogy merre halad az evangélium ügye?
 
– Kétségtelen, hogy az amerikai kereszténységnek világméretekben nagy a befolyása, és nagyon sok keresztény irányzat Amerikára figyel. Az idézett adatokon egyáltalán nem csodálkozom: ezek elsősorban a névleges kereszténység erejének csökkenését jelzik, ami várható is volt. Amerikában a mindenkori elnök világnézete, gondolkozása mindig is jelentős befolyást gyakorolt a keresztényekre. Ma olyan elnökük van, akinek az értékrendje, felfogása jelentősen eltér az eddigi keresztény gondolkodástól. Ennek is jelentős szerepe van abban, hogy Amerikában több névleges keresztény inkább választja az ateizmust.
 
Másrészt az olyan új trendek is nagy hatást gyakorolnak a névleges kereszténységre, mint a melegpropaganda, amely igyekszik felszabadítani a homoszexuálisokat, hogy nyíltan vállalják életmódjukat. Pozitív jelenségnek látom, ha a névleges és a tényleges kereszténység között létrejön egy törésvonal, olyan erős határ, ami rákényszeríti a hívőket, hogy a névleges kereszténységgel szemben is meghatározzák magukat. Ez az igazi egyház megerősödését szolgálhatja a jövőben.
 
MP: Mennyire viselte meg az Obama-korszak az egyházat? Visszafordítható lehet ez a hatás, ha jövőre egy republikánus elnökjelölt győzne?
 
– A belső viszonyokat nem ismerem kellő mélységben, csupán bizonyos jelenségeket tapasztalok. Ez alapján úgy látom, hogy az Obama-éra maradandó hatást gyakorol egyes keresztény irányzatokra, például az amerikai kereszténységnek Izraellel való viszonyára. Egyébként a mindenkori politika jelentős befolyással van az evangéliumi keresztények egy részének Izraellel kapcsolatos gondolkozására.
 
MP: Látva a neokonzervatívok bukását, érdemes az evangéliumi keresztényeknek egyáltalán törekedni arra, hogy visszaszerezzék a korábbi politikai befolyásukat?
 
– A kereszténység jövője attól függ, milyen viszonyt ápol Isten Igéjével, a Bibliával. Ezért ennek a területnek a megerősödésével és megújulásával kellene foglalkozni. Ezzel függ össze az is, amire az előbb utaltunk, hogy evangéliumi keresztények körében is mind többen támogatják a melegházasságot, aminek lesz más következménye is: például az ilyen típusú egyháztagok közül egyre többen kerülnek át a névleges keresztények kategóriájába.
 
Ez aggasztó jelenség, amit egyáltalán nem szeretnék bagatellizálni, de akik belülről ismerik a keresztény világot, világosan láthatják, hogy évtizedek óta komoly problémák vannak az Isten személye és az Ige iránti elkötelezettséggel. Ezért mondtam, hogy egy ilyen szétválás akár még pozitívan is hathat azokra a keresztényekre, akik felismerik az idők jeleit, az Úr aktuális üzenetét, és betöltik azt, amit Dániel próféta jó előre jelzett: az utolsó időkben a nép értelmesei felbátorodnak és cselekszenek. Bízom benne, hogy egyre több ilyen hívő lesz minden országban!
 
RT: Kicsit kitágítva a perspektívát az egész nyugati, euro-amerikai civilizációra, két kérdésem lenne. Az egyik, hogy mi energizálhatja a Nyugatot, hiszen úgy tűnik, egyre intenzívebb keresztényellenesség fűti fel a politikai életet. És hogyan tud erre az ébredés valahogy úgy választ adni, hogy a bibliai hit mégis vonzóvá váljon a nyugati embernek?
 
– Ennek a jelenségnek döntően természetfeletti, szellemi okai vannak. Összefüggésben áll azzal, hogy annak a korszaknak az utolsó fázisában élünk, amely a Názáreti Jézus engesztelő áldozatával és halálával kezdődött, és amelyről a próféciák alapján kiszámítható, hogy körülbelül két évezredig fog tartani. Ezt már jó előre jelezték a judaizmus bizonyos képviselői éppúgy, mint a próféciákkal foglalkozó keresztény kutatók is.
 
A keresztényellenességet részben az erősíti fel, hogy a szekularizálódott világban egyre erősebb az igény a kultúraváltásra: szeretnék lecserélni a zsidó-keresztény örökséget egy olyan kultúrára, amely szerintük jobban illik a modern emberhez. E törekvésben a világnézeti kérdések mellett a történelem bizonyos értelmezései is szerepet játszanak. Sokan úgy látják az elmúlt évszázadokat, hogy a zsidó-keresztény hit- és eszmevilág a háborúk, a nemzetek közötti konfliktusok során negatív szerepet töltött be: nem a megbékélést, a nemzetek egymással való békés együttélését szolgálta, hanem inkább konfliktusokat gerjesztett és mélyített.
 
Emellett a globalizáció is nagy szerepet játszik a keresztényellenességben, mert a globális kapitalizmus akkor tud terjeszkedni és biztonságosan működni, valamint elfogadottá válni az egész világon, ha a vallások abszolutizmusát, hatalmát és társadalmi befolyását relativizálni tudja. Márpedig a kereszténység kifejezetten abszolutisztikus: azt hirdeti, hogy egyedül a Názáreti Jézus Krisztus az Üdvözítő. Ez komoly akadály a világ egyesítésének útjában azok szemében, akik úgy gondolkodnak, hogy a jólétet, a „szép új világot” a népek, nemzetek egyesítése tudja elhozni az emberiség számára. Ők úgy látják, hogy a kizárólagosságra törekvő vallások ellenkező irányba hatnak, ezért az „egy világ” koncepciót képviselő emberek gyanakvóak, sőt gyakran ellenségesek mind a kereszténységgel, mind más vallásokkal, így például a judaizmus bizonyos ágazataival és az iszlámmal szemben is.
 
RT: Szerinted a közeljövőben a kereszténység valamilyen módon át tudja ütni ezt a gátat? Lesz még egy nagynak mondható ébredés a nyugati világban?
 
– Ha az emberiségnek a hátralévő időben a jelen körülmények között kell élnie, akkor nem. De ha jön Istennek valamilyen természetfeletti beavatkozása, ha valamilyen szokatlan és rendkívüli dolgok történnek a világban, akkor el tudom képzelni, hogy a jelenlegi domináns nézetrendszerek elveszítik az alapjukat. Azt azonban nehezen tudom elképzelni, hogy a mai kereszténység – beleértve az evangéliumi kereszténységet is – mostani szellemi és erkölcsi állapotában, jelenlegi képviselőivel tudna úgy hatni a világra, mint például Pál apostolék a római impériumra.
 
RT: Elképzelhetőnek tartod, hogy ezt valahol a nyugati keresztények is érzik, és ez a perspektívavesztettség is hozzájárul a jelenlegi szellemi „elálmosodáshoz”?
 
– A jóléti társadalmakban az emberek szinte min den percét beosztják. A munkaidőn kívüli idő szakra a világ ma olyan szórakoztató programokat kínál, amelyek az ember külső énje számára sokkal kellemesebbek, mint az Isten keresése. Ezért ma Isten kereséséhez az is hozzátartozik, hogy az ember meg feszítse magában az érzéki élmények iránti vágyakozásait, és mélyebbre ásson a személyiségében, hogy fel tudjon szabadulni benne a Jézus Krisztus személye iránti vonzalom, az Isten Szelleme iránti szomjúság. Ugyanis ez az, ami belül ösztönzi az embert az isten keresésre, a Vele való találkozásra és a Vele való közösségben magvalósuló életre.
 
A mai nyugati kultúra viszont pontosan olyan alternatívát kínál, ami meg öli az emberben ezt a vonzalmat, vagy eleve meghiúsítja azt, hogy egyáltalán létre tudjon jönni. A keresztényeknek ezt gyakran nagyon nehéz áttörni: csak olyanok képesek rá, akik egyre mélyebb, intenzív szellemi megtapasztalásban részesülnek az Úrral, továbbá doktrinálisan is megalapozott a hitük, és folyamatosan ápolják a kapcsolatukat Istennel.
 
RT: Ehhez kapcsolódva: számodra mi az üzenete idén a pünkösdnek?
 
– Nem tudok merőben újat mondani. Ma már a legtöbb helyen nem kérdés a Szent Szellem vétele, viszont rendkívül fontosnak tartom a nagyobb természetfeletti erőhöz való jutást. A körülményeket és a környezetet – nem beszélve az ember ótermészetéről – ma kevéssé lehet okos gondolatokkal, vonzó emberek és vonzó gyülekezetek által pozitívan befolyásolni. Ma ugyanolyan természetfeletti erőre van szükség, mint amivel Isten megszabadította Izrael fiait az egyiptomi fogságból, illetve amivel pünkösd után az apostolok ki tudtak törni abból az ellenséges gyűrűből, ami a főpapok vezetése által a Názáreti Jézus letartóztatásától a feltámadásáig terjedő időszakban létrejött Jeruzsálemben.
 
Egyértelmű, hogy ezt az ellenséges gyűrűt az apostolok nem saját képességeikkel, intelligenciájukkal, tudásanyagukkal tudták áttörni, hanem csakis a pünkösdkor kapott rendkívüli kenettel. Ezt kell keresni ma is. Ehhez viszont az kell, hogy a mai keresztények megismerjék, hogyan száll le, jön le rájuk a mennyből a kegyelem.
 
MP: Pünkösd után az apostolok eljutottak a Föld végső határáig, ma azonban azt látni, hogy abban a térségben, ahonnan elindultak, szinte teljesen kiszorul a kereszténység. Hogyan látod a mártíregyházat? Mit jelentenek ők nekünk? Mit tanulhatunk tőlük? Teológiai téren akár vitáink is lehetnének közülük sokakkal, de vajon felülír-e mindent az, hogy akár az életüket is adják Jézus nevéért?
 
– Alapvető kérdés ma a keresztények számára, hogy kap-e annyi figyelmet tőlük a mártíregyház, mint az első század második felében, illetve a második században. Azt tapasztalom, hogy a jóléti társadalmakban élő keresztények szolidaritása jelenleg minimális a szenvedő egyházzal.
 
Ezen a területen változásra van szükség: együttérzőbbnek kell lenni azokkal a keresztényekkel, akiket szinte folyamatosan üldöznek, sőt közülük sokan nap mint nap életveszélyben élnek. Az elmúlt időben nagyon tragikus eseményekre is sor került: tömegméretekben végeztek ki, feszítettek keresztre vagy öltek meg egyéb, kegyetlen módon keresztényeket.
 
A magatartás, az attitűd sokszor valóban fontosabb, mint maga a teológiai álláspont. Persze a tanítás is lényeges, de az Úr végső soron a hit cselekedetei alapján, a tettei szerint ítéli meg az embert. Márpedig az, hogy valaki odaadja életét a hitéért, az egyik legnagyobb értékű tett egy hívő ember részéről.
 
MP: Mit tudunk mi tenni innen őértük?
 
– Nem közhelyként mondom, de első lépésként feltétlenül azt, hogy információkat gyűjtünk azokról a keresztényekről, akik veszélyben vannak. Emellett folyamatosan imádkozni is kell értük, továbbá az üldözötteket be kell fogadni, és anyagi támogatásban kell részesíteni azokat, akikhez egyáltalán lehetséges pénzbeli segítséget eljuttatni.
 
A Hit Gyülekezete erejéhez mérten teszi is ezt: ukrán gyülekezeteket támogattunk az utóbbi időben, de híveink más területeken is jelen voltak, és segítettek rászoruló keresztényeknek. Azonban ma már egyre nehezebb bejutni a háborús térségekbe. Nemcsak keresztény segélyszervezetek, hanem képzett ügynökök számára is bonyolult feladat például Észak-Irakban vagy Szíriában tevékenykedni.
 
Sok keresztény még a konfliktus első időszakában elmenekült ezekből a térségekből, mondván, hogy amint lehet, majd visszatér. Menet közben aztán megmutatkozott, hogy ez a vészhelyzet más, mint amiket eddig ismertek: olyan új típusú konfliktus és válságövezet lett ez a térség, ahol kifejezetten vadásznak a segélyosztókra és a humanitárius szolgálatot végző emberekre. Az elmúlt időben sok ilyen szívfacsaró drámáról értesülhettünk.
 
RT: Ebből a szempontból helyesnek látszik, hogy Magyarország is küld a térségbe katonákat, valamint az, hogy a nyugati civilizáció végre feleszmél, és fegyveres eszközökkel is felveszi a harcot.
 
– Nem vagyok biztos abban, hogy tényleg feleszmél-e a nyugati civilizáció. Úgy vélem, nagyobb a baj, mint amennyit hallani lehet az ezzel szembeni intézkedésekről. Elkésettnek tartom ezeket a lépéseket. Mindenhol halljuk, milyen problémákat hoz létre az iszlám radikalizmus, miközben komoly iszlamista kiképzőtáborok működnek itt, nem is olyan messze Magyarországtól, olyan nagyon elkötelezett iszlamistákkal, akik sokkal jobban tudják, hogy mit akarnak, mint az európai emberek döntő többsége, politikusainkat is beleértve.
 
RT: Benjamin Netanjahu az amerikai Kongresszus előtti beszédében elmondta: veszélyt lát abban, hogy Irán szövetségessé válik az Iszlám Állam elleni harcban, és ez eltereli a figyelmet az iráni atomprogramról, ami rendkívül veszélyes lehet Izraelre nézve. Hogyan látod ezt?
 
– Én is súlyos hibának tartom azt, hogy nem értékelik reálisan azt a fenyegetettséget, amit Irán jelent. Irán sokkal nagyobb veszélyt jelent Európára, mint amit vezető politikusaink most gondolnak. Látjuk, hogy az általuk támogatott iszlám csoportok milyen változást tudtak létrehozni Jemenben is. Az iránbarát síiták bázisa Irakban is erősödik, és tudjuk, hogy a Hezbollah szintén az ő irányításuk alatt áll. Irán Aszadot támogatja Szíriában, de dollármilliókkal segíti a Hamaszt is, és sajtóinformációk szerint ők finanszírozzák a gázai alagútépítéseket. Európában is nagyon sok pénzt költenek arra, hogy erősítsék a pozíciójukat. Sok európai ország örül az Iránnal szembeni szankciók megszüntetésének, és készülnek arra, hogy felújíthatják és fejleszthetik sokoldalú gazdasági kapcsolataikat a perzsa állammal.
 
Azonban látjuk, hogy Irán – mint ahogyan más muszlim országok is – az iszlám hit terjesztéséhez kapcsolja gazdasági, pénzügyi befektetéseit. Ez viszont óriási fenyegetést jelent minden európai országnak, különösen az eladósodottaknak, akik tőkéhez szeretnének jutni, mint Szerbia, Magyarország vagy Románia. Zajlik a küzdelem: kell az arab országok pénze ezeknek a kormányoknak, de közben igyekeznek ellenállni a mecsetépítési programnak és az iszlamizmusnak. Az iszlám vezetők szerintem látják, hogy Európában gyenge a kereszténység, ezért jelentkeznek a pozíciójának elfoglalására. Sajnálatos módon úgy tűnik, több európai kormány politikája mintha valóban elő - segítené, hogy az iszlám a keresztény vallás, értékek helyére tudjon lépni.
 
RT: Ez a bevándorlással is összefügg?
 
– A bevándorlással, de gazdasági befektetésekkel is. Nyugat-Európa számos országában a történelmi egyházak után már az iszlám közösség a második legnagyobb vallási erő.
 
MP: A hírek szerint a török kormány a gazdasági kapcsolatokért cserébe egy nagy mecset felépítését kéri Budapesten.
 
– Igen, ráadásul itt, Kőbányán! Ez jól tükrözi a jövőt illető terveiket. Úgy vélik, hogy az idő nekik dolgozik, azért szőnek ilyen gigantikus terveket.
 
MP: Akkor helyes lehet az a megoldás, hogy lezárjuk a határokat a menekültek előtt, vállalva, hogy olyanok is kiszorulnak, akik valóban életveszélyben vannak az országukban?
 
– Nagy veszélyt látok abban, hogy a gazdasági befolyáson keresztül az Európai Unióban fokozatosan kiépül egy olyan vallási rendszer, amely államhatalmi intézményeinek és erőszakszervezeteinek a tartópillérei és bázisai a Közel-Keleten vannak. Azt tartanám helyesnek, ha a
menekültügyre Európán kívül találnának megoldást, szerintem ez lenne a megnyugtató. Ehhez viszont meg kell változnia a mainstream politikai gondolkozásnak.
 
MP: Ha már Európánál tartunk, most már elmondhatjuk, hogy földrészünk kibírt hetven évet egy újabb nagyobb háború nélkül. A 20. század első felének bűnlajstromához képest ez nagy eredmény, akár Isten irgalmának is nevezhető. Hogy látod ezt a hetven évet? Ha el kell számolnunk ezzel Isten előtt, mit mondhatunk majd: gyűjtöttünk vagy tékozoltunk?
 
– Különböző térségekre kell felosztani Európát, más a nyugati és más a keleti régió. Magyarország tekintetében nem beszélnék tékozlásról. A második világháború után ugyanis országunk determinált helyzetbe került. Csekély volt az evangéliumi keresztények létszáma, a történelmi egyházakról pedig közismert, milyen szerepet töltöttek be a második világháború előtt és alatt. Emiatt alapvető válságba kerültek, ráadásul elkezdődött a kommunista eszmék alapján álló osztályharc velük szemben is. Mindebből az következik, hogy egészen a rendszerváltásig nem volt valódi lehetőség a keresztények számára az események befolyásolására. A rendszerváltás után már igen, de nem minden egyház az erkölcsi és szellemi megújulásra tette a hangsúlyt, hanem inkább arra, hogy minél nagyobb támogatásban részesüljön a költségvetésből. A Hit Gyülekezete ellenben igyekezett kihasználni a megnövekedett szabadságot új gyülekezetek alapítására, építésére, ezért nekem jó a lelkiismeretem: nem tékozoltam, hanem gyűjtöttem.
 
MP: Különbség van Európa nyugati és keleti fele között, nemcsak gazdasági téren, hanem értékrendben, a függetlenség iránti vágyban is. A nácizmus fölötti győzelem 70. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségre elmentek Moszkvába a cseh, a szlovák, a görög és a ciprusi vezetők, miközben Brüsszel bojkottálta az eseményt. Úgy tűnik, hogy ez a kelet-európai függetlenségpárti gondolkodásmód valamelyest szétzilálta az európai birodalomépítést. Nyílhat még új fejezet Európában, vagy úgyis az lesz, amit Németország és az európai elit eltervezett?
 
– Több forgatókönyv létezhet Európa jövőjével kapcsolatban. Ebben benne lehet az unió jelenlegi formájának felbomlása is, amit egy új típusú szövetkezés követhet. Biztos, hogy a jövő a szövetkezésé: a konföderációé vagy a föderációé. Erre vonatkozóan a bibliai próféciákat is figyelembe kell venni, de a jövő alakulására nem feltétlenül a mai uniót kell kivetíteni.
 
Oroszország fontos tényező a világpolitikában, és igyekszik a befolyását azáltal is növelni, hogy kihasználja a nyugati világban található ellentmondásokat. Kissé olyan szerepet tölt be ma a kelet-európai nemzetek számára, mint a középkorban a Habsburgok ellen harcoló magyar protestánsoknak Törökország. Thököly és vele együtt számos protestáns főúr tisztában volt azzal, mit képvisel az Oszmán Birodalom, ám ennek ellenére úgy gondolkodtak, hogy a velük való szövetségnek elsőbbséget kell adni, mert így sikeresebben tudtak ellenállni a Habsburgoknak.
 
Úgy látom, a brüsszeli diktátumokkal szembeni védekezésben ma egyre több ország használja fel Moszkvát, Putyin pedig „védőkart nyújt” számukra. Az elmúlt időben volt, aki nyugati országokból is oda menekült – például Edward Snowden –, hogy kikerüljön a nyugati országok igazságszolgáltatása alól.
 
MP: Nem válhat ez a védőkar tőrré?
 
– Az oroszok szerepével egyértelműen foglalkozni kell a Biblia alapján, mert olvashatunk olyan utalásokat az Írásban, amelyek ezt támasztják alá. De nagy probléma a bibliaértelmezésben az, vajon hogyan lehet ma beazonosítani az ősatyák nevét, illetve azokat a modern nemzetekre vonatkoztatni. Nem látok ezen a területen evidens értelmezést, a magyarázatok ellentmondásosak, ezért bizonytalan vagyok az oroszokra vonatkozó egyes amerikai bibliaértelmezéseket illetően.
 
A Szovjetunió szétbomlása óta sok új ismeret, információ látott napvilágot bizonyos közép-ázsiai nemzetekkel kapcsolatban, amelyeket figyelembe kell venni a bibliaértelmezésnél, például az etnikumok eredetével és keveredésével kapcsolatosan. Zajlanak a kutatások, és szerintem megalapozott értelmezések várhatók ezen a téren. Tanulmányozni és kutatni kell nagyon sok részletet, nem szabad abszolutizálni a hetvenes-nyolcvanas évek bibliaértelmezéseit. Nagy mozgásban van szinte minden az egész világon. Számos olyan etnikum kezd öntudatra ébredni, akikről korábban azt vélték, sikerült őket beolvasztani a többségi társadalomba. Például Törökország, de ugyanígy a Közel-Kelet is sokszínűbb etnikai összetételű, mint korábban gondoltuk.
 
MP: Hol húzódik meg szerinted a bibliai „dél” és „észak” határa?
 
– Ha a bibliai világképet veszem alapul, akkor Izrael áll a középpontban, így az Izraeltől északra fekvő területeket északnak mondják, a délre fekvőt délnek. Északot a Biblia több hatalomra is vonatkoztatta: Asszíriára, Babilonra, Rómára, a hellén Nagy Sándorra és az ő egyik utódállamára: a Szeleukidák birodalmára; a délt pedig a Ptolemaioszokra, Egyiptomra és szövetségeseikre. Mindenképpen Izraelnél jelölném ki a tájékozódási pontot a „politikai égtájak” meghatározásánál.
 
RT: Nemrég érdekes dolgokat mondtál egy prédikációban a jövőre vonatkozó próféciák értelmezésének biztosságáról és az azok alapján való direkt keresztény cselekvés veszélyeiről az új keresztény cionista mozgalom kapcsán is…
 
– Pontosan a közel-keleti változások ingatták meg bennem ezeket a már dogmatikussá merevedett téziseket. Folytonosan változó világban élünk, és látjuk, hogy nincsenek statikus állapotban, folyamatosan változnak azok a hatalmi konstrukciók, amelyeket esetleg tíz-húsz éve még a végidők szereplőjeként azonosítottunk. Ma úgy látom, hiba lenne a próféciákat dogmatikusan értelmezni és az értelmezést abszolutizálni.
 
Maga a prófécia és az értelmezés között mindig is volt különbség. A próféciákat valójában csak akkor tudjuk pontosan megérteni, amikor beteljesednek. Előtte is lehet helyesen, sőt viszonylag pontosan értelmezni őket, a megvalósulás mikéntje, formája mégis akkor válik teljesen nyilvánvalóvá, amikor bekövetkezik. Számos példával lehet ezt illusztrálni a Bibliából: menet közben többször zavarba estek még azok is, akiknek egyértelműen volt kijelentésük a Szent Szellem által a próféciáknak a beteljesedéséről, és szemtanúi voltak az ígéretek megvalósulásának – azért, mert kortársak voltak. Erre talán legjobb példa Mária, Jézus anyja. Ő értelemszerűen a legtöbbet tudta Jézus születési körülményeiről, és tisztában volt azzal, hogy ki a Názáreti Jézus: Isten Fia. Mégis látjuk – az Evangélium nagyon realisztikusan mutatja be ezt –, hogy Jézus földi szolgálata idején Mária nem állt mindig a helyzet magaslatán, és nem látta világosan az Úr szolgálatát és annak jelentőségét. Magatartását általában „fáziskésés” jellemezte, egészen a megfeszítésig.
 
Tetten érhetjük ezt abban a jelenetben is, amikor fiaival és leányaival együtt elment Kapernaumba, hogy hazavigyék Jézust, mert azt hitték róla, hogy nincs magánál, nem normális. Hasonló történt a kánai menyegzőn, vagy amikor testvérei arra biztatták, hogy mutassa meg magát a világnak. Ők sok titkot tudtak Jézussal kapcsolatosan, mégis látjuk, hogy nem tudták pontosan előre, miként fog megvalósulni a Názáreti Jézus küldetése, sőt a konkrét eseményeket sem tudták pontosan értelmezni. Máriánál az áttörés a feltámadáskor történt meg, míg Jézus testvéreinél csak pünkösd után.
 
Ilyenek most is előfordulhatnak, erre számítanunk kell. Ezért érdemes vigyázni a próféciák értelmezésénél. Számos, próféciákat magyarázó könyvet kiadtunk a múltban, de ezeket én inkább csak értelmezési kísérleteknek tekintem. Ösztönözhetik azokat a keresztényeket, akik nyitottak Isten munkájára, hogy futurista beállítottságúak legyenek: tartsák lágyan a szellemüket, figyeljenek az idők jeleire, és igyekezzenek értelmezni azokat az eseményeket, amikből azután helyes következtetéseket lehet levonni.
 
Nem véletlen, hogy Jézus ebben a vonatkozásban az időjárásra utalt, mert az emberek ezt mindig figyelik és igyekeznek értelmezni is. Újra és újra megkíséreljük ezt, még akkor is, ha a múltban többször tévedtünk. Jézus ebben az értelemben szólít fel arra, hogy vizsgáljuk meg a napjainkban zajló eseményeket, vessük egybe a próféciákkal, és ez alapján állapítsuk meg, hogy Isten óráján mennyi az idő. Így tud belénk hatolni a jövővel kapcsolatosan az a világosság, aminek következtében a jövő már nem egy ismeretlen homály, köd lesz előttünk, hanem olyan eljövendő valóság, amit a szellemünkben lévő fény előre megvilágít, és így felismerhetjük azt az ösvényt, amelyen haladnunk kell az örökkévalóság felé. Nem arról van szó, hogy Isten előre megmondja, mi lesz a jövőnk, hanem pontosan annyit jelent ki a jövőről, amennyire az embernek szüksége van ahhoz, hogy a Szent Szellem függőségében éljen – holnap és holnapután is.
 
RT: De ha ezt cselekvésben is konkretizálni kell, hogy mi a pontos teendője a keresztényeknek az Izraelhez való viszonyukban, akkor hogyan lehet a próféciaértelmezésben az óvatosság, ugyanakkor tevékenységünkben a szükséges aktivitás helyes egyensúlyát megtalálni?
 
– Még egy fontos összefüggést figyelembe kell venni a prófécia és a tettek között, amire a legjobb példa a mezőgazdaság. Itt az ember akkor sikeres, ha az adott munkát a megfelelő időben végzi el. Amikor szántani kell, akkor nem vetni akar, mert ismeri az időszakokat, évszakokat. Rendkívül fontos, hogy az igazságot a maga rendelt idejében tegyük meg. Persze vannak általános igazságok, az Isten törvénye, amit mindig be kell tölteni, de most konkrétan azokra a kijelentésekre gondolok, amelyek meghatározzák egy egyén személyes életművét, mondanám küldetését, amiben kulcsfontosságú, hogy a dolgokat a rendelt időben tegye. Ahogy Salamon is mondja, mindennek van rendelt ideje: a vetésnek is, az aratásnak is, a születésnek, a halálnak is.
 
Az egyháztörténelemben sokszor volt olyan, hogy túl későn vagy túl korán kezdtek egy igazságot megtenni. Mindkettő nagy problémát okozhat. A próféciák azonban érzékennyé teszik az ember szellemét az aktualitásra. Ez a kulcs a jövővel kapcsolatosan. Látjuk, menynyi kárt okoztak azok a keresztények, akik olyan dolgokat prognosztizáltak a közeljövőre, különféle helyzetekre, amelyek nem teljesedtek be. Vajon mi lehetett az oka ennek? Valószínűleg az, hogy a szellemük nem volt érzékeny az Ige aktualitására.
 
Mindig az aktuális dolgokat kell tennünk. Erre pedig csak az tesz képessé, ha a próféciákat nem dogmáknak vesszük, hanem gabonamagokként fogadjuk be a szellemünkbe, aztán pedig hagyjuk, hogy a Szent Szellem öntözze, és Általa fejlődjenek, növekedjenek bennünk a magból kifejlődő látások, mert ez tartja Isten aktuális kijelentéseinek függőségében a szellemünk képességeit. Az aktuális réma felismerése alapvető fontosságú a gyülekezetek számára.
 
A keresztény cionizmusra visszatérve: Izrael fizikai helyreállítása ma már meglehetősen előrehaladott fázisban tart. Elkezdődött az összegyűjtés, bár látjuk, hogy ez teljesen nem valósult még meg. Ugyanakkor azt sem lehet biztosan tudni, hogy vajon ez a mi felfogásunk szerint vagy más szempontok szerint fog-e megtörténni. Az is elképzelhető, hogy az összegyűjtés nem vonatkozik azokra, akik lemondanak a zsidóságukról. Bibliai példát véve alapul: akik nem kenték fel a vért Egyiptomban a házuk ajtófélfájára, azok alighanem ott maradtak. Feltételezhető, hogy voltak ilyen zsidók. Ma is sokan lehetnek ilyenek, akik kivonják magukat az összegyűjtés alól, és „Egyiptomot” választják Izrael helyett. Teljes bizonyossággal csak azokra vonatkoztathatjuk az összegyűjtést, akik ragaszkodnak a zsidó identitásukhoz, és nem adják fel azt – hiszen Isten nem kényszeríti ezt senkire: aki fel akarja adni, az feladhatja, de nekik szembe kell nézniük döntésük negatív következményeivel.
 
Emellett zajlik a néppé válás folyamata is: Izrael nagyszerű eredményeket ért el az elmúlt évtizedekben ezen a területen. Olyan teljesítményt tudnak felmutatni, amelyek már most tanúsítják, hogy erőteljes zsidó nemzet él Izraelben. Ugyanakkor ezt a folyamatot az elejétől fogva kíséri mindaz, amit Jeremiás próféta előre jelzett könyvének 30. fejezetében: a terror, a háborúságok és a viszontagságok, konfliktusok véget nem érő sorozata a szomszédos országokkal és a világgal.
 
A keresztényeknek figyelembe kell venni azt, hogy néhány éven belül belépünk a fizikai és szellemi helyreállítás közötti időközbe – vagy már bizonyos mértékben benne is vagyunk abban. Ez rendkívül nehéz időszak, amely során rengeteg kihívással kell szembenéznie mind Izraelnek, mind természetesen a keresztényeknek is. Ezek a kihívások messze felülhaladják az összegyűjtés és a néppé válás folyamatát kísérő konfliktusokat és problémákat.
 
MP: Izraelben járva látható, hogy újabb és újabb telepek épülnek, erősítik Jeruzsálem egységét, és az emberek többsége határozott perspektívával rendelkezik. El tudod képzelni azt, hogy mindez az erőfeszítés egyszer csak kárba vész, mert a világ elveszi tőlük? Vagy azok tévednek, akik a virtuális palesztin államra tesznek, mint ahogy a napokban a Vatikán is?
 
– Nagy viták zajlanak, és erősödnek a keresztény világon belül az ügyet körülvevő megosztások és feszültségek. Sokan mintha türelmetlenkednének Izraellel kapcsolatosan, mondván: miért maradt bűnös állapotban ez a nép még most is? Vannak, akik nyíltan ki is jelentik, hogy a modern Izraelnek semmi köze a próféták kijelentéséhez, az ígéretekhez. Ráadásul ma már nemcsak az ortodox judaizmus bizonyos irányzataiban, hanem keresztény gyülekezetekben, sőt még evangéliumi körökben is kezdik tanítani azt, hogy Izrael államát Isten összeomlásra ítéli, ezért a cionizmus olyan felesleges kísérlet volt, aminek óriási emberáldozat lesz a vége. Ennek alapján drámai, apokaliptikus képet rajzolnak fel a modern Izrael jövőjéről.
 
Én másként látom: szerintem már a fizikai helyreállítás is Isten szent ügye. A nemzetté válás megelőzi a spirituális cionizmus megvalósulását, és ennek egyértelműen fizikai, természetes szinten kell végbemennie. Ezzel viszont magától értetődően együtt jár a bűnös állapot, hiszen látjuk ezt a bűnösséget minden nemzet kormányában, társadalmában és az egyénekben is. Ezt nevezi a teológia eredendő bűnnek, aminek minden nemzet – így Izrael is – alá van rendelve.
 
Ennek ellenére látogatásaim kapcsán arról győződtem meg, hogy Izrael vezetése a cionizmus első időszakától fogva nagyon fontosnak tekinti, hogy a nemzeti törekvések ne véres kézzel, ne Ézsau kezével valósuljanak meg, hanem tiszta kezekkel. Látjuk, hogy a modern zsidó állam folyamatosan igyekszik elindítani belső tisztulási folyamatokat, valahányszor felmerülnek olyan vádak, hogy bizonyos katonai szereplők háborús bűnöket követtek el. Minden katonai konfliktus után működésbe lép az igazságszolgáltatás, és kivizsgálják ezeket a panaszokat. Izrael messzemenően törekszik arra, hogy humánusan bánjon az ellenségeivel. Nagy botránynak tartom, hogy a világ egyik legsűrűbben lakott térségéből, Gázából lövik az izraeli lakosságot, miközben a világ közvéleményének jelentős része többnyire csak a válaszcsapásokkal foglalkozik, holott ezek a lehetőségekhez mérten humánusak. De azzal már nem foglalkoznak, hogy vajon a palesztinok miért telepítenek rakétakilövő állomásokat lakóövezetekbe és polgári intézményekbe, holott nyilvánvaló, az ilyen támadások nem maradhatnak megtorlás nélkül.
 
Minden kormány és minden állam feladata, hogy védelmezze a polgárai életét, Izrael csak ezt a kötelességét végzi. A média ennek ellenére rendszeresen elfeledteti az emberekkel, hogy honnan indult ki az agresszió, és ki az agresszor, így többnyire a válaszcsapások áldozataival próbálja Izraelt megszégyeníteni a világ közvéleménye előtt, ami egy alantas trükk.
 
Biztos, hogy lesznek komoly változások a modern Izrael életében: elég csak Jeruzsálemre gondolnunk. Nem hiszem, hogy a millenniumi Jeruzsálembe beilleszkedhetne egy szulejmáni Jeruzsálem. Amit a turisták ma az Óvárosban csodálnak, szinte minden Szulejmán szultán nevéhez kötődik. Tény, hogy ő nagyon sokat tett a városért, mert volt egy tanácsadója, aki felvilágosította, hogy akkor tudja megszerezni a világ felett a hatalmat, ha újjáépíti Jeruzsálemet. Látjuk, hogy munkája meglehetősen tartós és időtálló lett.
 
De meg vagyok győződve arról, hogy az új Jeruzsálem, különösen pedig az a Jeruzsálem, amit mi várunk, teljesen más lesz, mint a mostani. Örvendetesnek tartom, hogy az elmúlt években kezdik felfedezni azt a Jeruzsálemet, ami az Ószövetséggel áll összefüggésben. Ezek a felfedezések bizonyítják, hogy az elmúlt két évezredben mennyire el akarták feledtetni a zsidó múl- tat. Az elmúlt években azonban megnyílt a lehetőség arra – itt elsősorban Dávid városának feltárására gondolok –, hogy az oda látogatók megismerjék, milyen volt és hol állt a régi Jeruzsálem. Ez nagyon fontos fejlemény. Be fog teljesedni az ősi ígéret, hogy a régi romok felépülnek. Ennek megfelelően a jövőben sor fog kerülni az ős-új Jeruzsálem felépítésére.
 
Biztos vagyok abban, hogy a világgal esedékes konfliktusok önmagukban is változásokat fognak eredményezni, sajnálatos módon talán még áldozatokat is. Ezért az egyik nagyon fontos imatéma, hogy ezek a változások minél kevesebb fájdalommal történjenek meg. Mégis úgy hiszem, hogy Isten beavatkozik a mostani Izrael sorsába, jövőjébe, így ez a folyamat eljut a messiási szintre való felemelkedésbe, az Isten üdvtervébe való felemeltetésbe, vagyis a zsidó nemzet természetes és szellemi újjászületésébe.
 
Összegezve tehát: vannak, akik szerint az Izrael államával kapcsolatos minden erőfeszítés felesleges volt; mások ezzel szemben azt vallják, hogy Izrael újjáéledése egyenes irányú evolúció eredménye lesz. Mi egy harmadik álláspontot képviselünk: nevezetesen azt, hogy már a fizikai helyreállítást is támogatni kell, és imádkozni kell a jelenlegi vezetőkért is, Isten adjon nekik kegyelmet arra, hogy elkerüljék a tragédiába vezető döntéseket; és szoruljanak ki a vezetésből azok, akik megszentségtelenítik ezt a szent ügyet.
 
Ugyanakkor bármennyire is igyekeznek lehetőségeik szerint mindent jól tenni, kikerülhetetlen a világgal való konfliktus. Nem az a fő probléma, hogy a világ nem akarja Izraelt, hanem az, hogy nem akarja Izrael Megváltóját. Izrael végső soron a Megváltó, Jézus Krisztus miatt kerül ilyen konfliktushelyzetbe. Ha ugyanis a szekuláris államot választaná, ha a kormányzat nem gondolkodna bibliai területekben, és lemondana a zsidó múltról, a zsidó identitásról, a Törvényről, akkor gond nélkül elismernék olyan liberális vagy akár szekuláris államként, mint például Svájcot.
 
Sok zsidó ezt szívesen el is fogadná. Izrael államának létrejötte és fennmaradása azonban szellemi feltételektől függ. Ha ezek a szellemi feltételek egy Istentől kijelölt időpontig nem teljesednek be, akkor – legalábbis a történelem eddigi tapasztalata szerint – az állam nem képes 
fennmaradni. Ezért kell kutatni, mikor jelöli ki Isten azt az időpontot, amikor a fizikai helyreállításnak át kell lépnie a spirituális helyreállítás folyamatába. Ha eljön ez a pillanat, de a világ akadályozni próbálja azt, akkor Isten nyilvánvalóan be fog avatkozni az eseményekbe. Jelenleg minden jel azt mutatja, hogy a világ vezetői nem engedik ezeket a fejleményeket kibontakozni. Szinte biztosra vehető, hogy például nem engednék az áldozati törvény, az istentiszteleti törvény megvalósítását Izrael fiai számára, mint ahogy a Templom felépítését sem akarják elfogadni.
 
Ha ez a beavatkozás megtörténik, annak nemcsak Izraelre vonatkozóan, hanem a kereszténységre, sőt az egész világra vonatkozóan is ma még nem kiszámítható, hirtelen, gyors és alapvető változások lesznek a következményei. Mindennek meg kell valósulnia, amit Isten mondott, de nem vagyok biztos abban, hogy amikor ez megtörténik, mindenki helyesen fogja értelmezni az Úr beavatkozásait.
 
A próféciákat sokan csupán egyszerűen a Törvény helyreállításaként értelmezik, és ezáltal komoly spirituális csapdába kerülhetnek. Elképzelhető, hogy valójában csak a Zsidókhoz írt levél alapján lehet megérteni és értelmezni majd annak a korszaknak a fő spirituális problémáját. A spirituális folyamatot Isten irányítja, nála van a menetrend, Ő ismeri az indulási időpontokat, ezért feltételezem, hogy egyszer csak felgyorsulnak az események, és egy láthatatlan tolóerő kezdi előremozgatni Izraelt. Ez hatalmas változásokat eredményez majd a világban. Beteljesedik az, amit Isten mondott, hogy „még egyszer megrázok mindent, hogy az állhatatlan dolgok eltűnjenek, és a rendíthetetlenek maradjanak meg”.
 
Az Úr így Izraelen keresztül tolja be az emberiséget az uralmába, Isten országába. Ezt egy várostromhoz tudnám hasonlítani, ahol Isten kezében az utolsó időkben a faltörő kos talán maga Izrael lesz, amellyel áttöri a világ fundamentumait, a civilizációk alapjait, és radikálisan, alapvetően megváltoztatja az egész földi valóságot.
 
RT: Az elmúlt év egyik érdekes híre volt, hogy állítólag pontosan lokalizálták a frigyláda rejtekhelyét, ami elméletileg jóval közelebb hozhatja a Templom építésének megkezdését, és keresztény cionista körökben is felerősítette a téma iránti figyelmet.
 
– Még ha nem is hoznák elő a frigyládát, már annak óriási jelentősége lenne, ha lokalizálnák, és pontosan megállapítanák, mit tartalmaz, és erről tényszerű bizonyítékot is adnának a világ számára. A konkrét előhozatal nem kis kihívást jelent a zsidóság, de az egész világ számára is. Lehet, hogy ha Izrael és a világ jelenlegi állapotát nézzük, ez a lépés több bajt okozna, mint megoldást.
 
De kétségtelen tény, hogy ha megtalálnák a frigyládát, ez hatalmas változást eredményezne a világ kultúrájában és a gondolkozásban is, és ezt nem csak a keresztény világra értem. Valószínűnek tartom, hogy ilyen vagy ehhez hasonló esemény megtörténik a jövőben. Nagyon nehezen tudom elképzelni azt, hogy e nélkül a világ politikai elitje Jeruzsálem-orientáltságúvá váljon, aminek pedig a próféciák alapján meg kell történnie. Valaminek történnie kell, aminek hatására a mostani, Európában többnyire materialista alapokon álló politikusok megváltoztatják az álláspontjukat, és úgy kezdenek gondolkodni, mint például Szulejmán, aki belátta, hogy újjá kell építenie Jeruzsálemet ahhoz, hogy megszerezhesse a világ feletti hatalmat. Ez azt feltételezi, hogy a materialista világnézetet felváltja egyfajta, nem feltétlenül bibliai, de mégis idealista világnézet, amely tisztában van az ilyen „kegytárgyaknak”, valamint magának Jeruzsálemnek a spirituális jelentőségével. Megjegyzem, ezzel nemcsak a judaizmus és a kereszténység van tisztában, hanem Jeruzsálem az iszlám számára is nagyon fontos, és a keleti vallások is egyre inkább érdeklődnek a város iránt, mert szeretnék integrálni a világ spirituális erővel rendelkező központjait. Jeruzsálemet a jövőben mindenki magának akarja megszerezni, kisajátítani.
 
MP: 1967, Jeruzsálem egyesítése rendkívüli hatással volt a kereszténységre is. Számítasz arra, hogy ez a folyamat áttörést, megújulást hozhat az egyház számára?
 
– A válaszom határozott igen! A történelmi tapasztalatok szerint a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság a megfelelő közeg ahhoz, hogy az emberek gondolkodása megváltozzon. Ma évről évre növekszik a bizonytalanságnak ez a mértéke. A legtöbben világosan látják, hogy a világ vezetői gyakran csak improvizálnak, és nem gondolják át előre a teendőket. Rég elmúlt már az a kor, amikor ötéves terveket készítettek, pedig volt időszak, amikor legalábbis részben, de meg tudták valósítani a kitűzött célokat. Most viszont azt látjuk, hogy általában a költségvetést is többször meg kell változtatni egy éven belül, mert a politikusok előre nem látott tényezőkkel, eseményekkel szembesülnek. Ezt a bizonytalanságot az emberek is érzik. Régen kitanultak egy szakmát, és azzal az egész életüket leélhették. Ma előfordul, hogy négy-öt szakmát is meg kell tanulni egy embernek, hogy meg tudjon élni. Ez önmagában is hatalmas bizonytalansági tényező, ezért nem véletlen, hogy egyre többen fordulnak a szellemi dolgok felé, mert kezdik belátni, hogy racionális módon nem kiszámítható a sors és a jövő. Ezzel áll összefüggésben az okkultizmus mai térhódítása is, de biztos vagyok benne, hogy a divat ellenére előbb-utóbb sokan csalódni fognak az okkultizmusban. Ha egy ilyen helyzetben történne valamilyen nagyszabású, „világrengető” esemény, az sokak szemléletmódjában indítana el alapvető változást. Márpedig történni fognak ilyen fejlemények: a próféciák alapján például valószínűsíthető, hogy Izraelt nemzetközi koalíció támadja meg, aminek következtében a megsemmisülés határára kerül. Ha Isten ebben a helyzetben természetfeletti módon, az ószövetségi eseményeket idéző monumentalitással csapást mér népe ellenségeire, nyilvánvalóvá válik az egész világ előtt, hogy katonai csoda történt.
 
Nem csupán arra gondolok, hogy egy hadosztály nagy túlerővel szemben bevett vagy megvédett egy térséget, hanem olyanra, amikor egyértelmű, hogy a katonai győzelem minden emberi erőfeszítéstől függetlenül valósult meg. A Bibliából ismerünk olyan kijelentéseket, amelyekből következtethetünk arra, bizonyos fejlemények visszhangja olyan lesz a világban, hogy tömegméretekben elismerik: Isten Izrael Istene. Ez katalizátora lehet a korszakot lezáró eseményeknek: valahogyan bevezeti a főszereplőket arra a helyre, amit Isten számukra eltervezett, és így kialakul az utolsó események színpadképe.
 
Lehetséges tehát, hogy Izraelt komoly katonai támadás vagy akár több támadás éri az elkövetkező időben. Látjuk ennek az előjeleit, és az izraeli lakosság többsége sem bízik a tartós békében. E konfliktusok között lesz egy olyan döntő összecsapás, amikor Isten úgy látja majd: a programja megvédéséhez szükséges, hogy hatalmas mennyei, angyali támogatásban részesítse Izraelt, amely ennek köszönhetően nemcsak fennmarad, hanem célegyenesbe is kerül.
 
MP: Összefüggésben állhat ez a frigyládával? Némelyek azt gondolják, hogy kritikus helyzetben segíthet, ha előveszik…
 
– Az ószövetségi rendtartás azt mutatja, hogy egy ilyen lépés akár kontraproduktív is lehet. Biztos vagyok benne, hogy valamikor teljesen konkrétan meg fog valósulni az Ige, miszerint „nem azé, aki akarja, nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”. Tehát Isten könyörületből, irgalomból, szuverén módon fog beavatkozni. Izraellel kapcsolatosan a végidőkre vonatkozóan Isten rendszeresen figyelmeztet a prófétákon keresztül, hogy „nem timiattatok fogok cselekedni, hanem az én nevemért”. Ezenfelül még egy okot említ: az atyákkal kötött szövetséget. Ez azt mutatja, hogy a végkifejletet hordozó konfliktusokban nem az emberi erőfeszítés és tudás fog dominálni, hanem Isten irgalma.
 
Ebbe azt is beleértem, hogy Ő fel tudja szabadítani az erejét úgy is, hogy nem hozzák fel a frigyládát, mégis működésbe lép az energia, ami azon ott van. Például történik egy földrengés a Templom-hegyen vagy egész Jeruzsálem területén, aminek nem feltétlenül a pusztítás a következménye, hanem az, hogy elindítson egy olyan átrendeződést a városban, ami jobban megfelel az új Jeruzsálem felépítésével szemben támasztott feltételeknek. Ne feledjük: akkor is nagy földrajzi átrendeződés történt, amikor Szulejmán felépítette a mostani Jeruzsálemet.
A kulcskérdés – és ebben eltérnek az értelmezések –, hogy milyen lesz az emberi és az isteni erő aránya ezekben az eseményekben. Nem látom reálisnak az evolucionista forgatókönyv megvalósulását abban, hogy Izrael kimozduljon a jelenlegi holtpontról, és belépjen a célegyenesbe. Sokkal valószínűbbnek látom, hogy a közeljövőben isteni beavatkozásra kerül sor, ami után megint jöhet egy emberibb, úgymond evolucionista időszak, ami alatt megvalósul Izrael helyreállítása, de még elsősorban a mózesi Törvény alapján. Ez a helyreállítás nem azonos azzal a nemzeti szintű újjászületéssel, amiről Ézsaiás próféta is beszél: az már a helyreállított Izrael életében fog megvalósulni.
 
De előtte a helyreállított Izrael még egy nagy konfliktusba keveredik a világ vezetőjével, az úgynevezett Antikrisztussal, aki eszközként akarja felhasználni Izraelt saját érdekeinek és politikai célkitűzéseinek megvalósítására. Sőt ennél többet is akar majd: olyan vallásos ember lesz, aki a luciferianizmus filozófiáját fogja követni, tehát önmagát is Isten fölé akarja emelni. Láthatjuk, hogy ez nem valamiféle istentelen világ lesz. Az istentelenségnek ugyanis két alapvető irányzata létezik: az egyik az ateizmusból ismert Isten-nélküliség, amelynek követői úgy akarnak élni, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják a Teremtőt. De van egy másik formája, a luciferiánusi irányvonal, ami még ennél is rosszabb: amikor az emberek Isten fölé akarnak emelkedni.
 
MP: Jeruzsálemben egyre nyíltabban sürgetik azt, hogy szabadon lehessen imádkozni a Templomhegyen, és kerüljön felszínre minél több tény Jeruzsálem múltjából. Az előbbiek fényében ezt a törekvést szerinted a keresztényeknek támogatniuk kell?
 
– Feltétlenül. Ma az egyik legfontosabb cél, hogy sikerüljön eloszlatni a zsidó és a keresztény identitást körülvevő zűrzavart, és mindkét identitás meg tudjon újulni. Ehhez rendkívül fontos a történelemtudomány, az archeológia segítsége, de fontos az is, hogy a kutatások és az építkezések mindenféle manipulálás nélkül történjenek. Nem megengedhető, hogy a mai vallások értékrendjét, világnézetét vagy világértelmezését terheljék rá a helyreállításokra, mint ahogy látjuk például Galileában több ókori rom esetében, például Magdalában is. Ez nagyon félrevezető, és valójában a vallásos csalás egy formáját jelenti.
 
A tisztánlátást eredményező törekvéseket azonban a keresztényeknek feltétlenül és önzetlenül támogatniuk kell. Ezek segítenek abban, hogy bebizonyosodjon a világ előtt az ószövetségi Izrael valósága, létezése, továbbá igazolni lehessen a zsidóság történelmi előjogait, nevezetesen azt, hogy rendelkezik a földre, Izraelre, Jeruzsálemre, a Templom-hegyre vonatkozó isteni jogosítványokkal. Ezért nagyon fontos lenne, hogy önmérsékletet tanúsítsanak azok a keresztény szereplők, akik valamilyen módon hozzáférési joggal rendelkeznek ilyen fontos területeken.
 
Ézsaiás próféta mondja, hogy egyszer felderül Jeruzsálem igazsága. Nagyon várjuk ezt, hiszen ma Jeruzsálem igazsága még el van taposva. A próféták azonban arról szólnak, hogy Jeruzsálem igazsága felragyog, és a nemzetek számára ez lesz a fáklya, amelyet felismernek. Ezt a célt a nemzetekből származó keresztényeknek önzetlenül kell szolgálni. Nem szabad magukat belecsempészni ezekbe a folyamatokba, hanem hagyni kell, hogy kiderüljenek az objektív igazságok. Különösen azért, mert látjuk, hogy milyen nagyüzemi módon zajlik – különösen az iszlám részéről – az ószövetségi Izraelnek, Jeruzsálemnek és minden bibliai jelentőségű helynek és eseménynek a tagadása, illetve meghamisítása: a palesztinizálás és iszlamizálás.
 
MP: A Jeruzsálemben már végbement feltárások kapcsán kiderül, hogy alapvetően evangéliumi keresztény régészek kezdték feltárni a várost: Charles Warren, Edward Robinson, Charles Wilson és mások. Ők jóval Herzl előtt hittek Jeruzsálem és Izrael helyreállásában. Az új kiállításokon meglehetősen háttérbe szorítják a szerepüket, mintha minden az elmúlt húsz évben kezdődött volna el. Szerinted érdemes hangsúlyozni ezt a szerepet, vagy egyszerűen tekintsük ezt olyan jószolgálatnak, amit ha nem ismernek el, akkor is előre vitte a dolgokat?
 
– Álláspontom szerint nem tanácsos mélyen belemenni az ilyen vitákba: a végén úgyis megtörténik majd az igazságszolgáltatás. Minden országban, így Izraelben is a történelmi értelmezésekben mindig szerepet kapnak aktuális politikai szempontok, pártalapú megközelítések, sőt
vallási érdekek is. Éppen ezért általában a domináns vallások és politikai erők szokták meghatározni éppen, hogy „ki viszi el a show-t”. Azoknak viszont, akik tudják, hogy a történelemnek van Alfája meg Omegája, akik tisztában vannak a végcéllal, valamint azzal is, hogy lesz igazságszolgáltatás, mellőzniük kellene az érdemekkel kapcsolatos vitákat. Várjuk meg, amikor majd az Úr kimondja a végzését a talentumokkal való gazdálkodásról. Akkor mindenki megkapja a jutalmát annak megfelelően, ahogyan a rábízott értékekkel gazdálkodott.
 
MP: Nézzünk egy másik témát: a technológia ma már egy sor olyan dolgot meg tud valósítani, ami korábban a csoda kategóriájába tartozott. Például képesek százszázalékos vakokat látóvá tenni úgy, hogy a szaruhártyára kivetítenek képet elektródákon keresztül. A kép most még egy kicsit pixeles, de azt mondják, hogy néhány éven belül tűéles lesz majd. Milyen kihívást jelent ez az egyház számára, és milyen választ lehet erre adni?
 
– Én már éltem az ötvenes években, egy olyan időszakban, amikor a tudomány szintén ilyen nagy forradalmi korszakát élte. Az iskolában mindig azt hallottam, hogy rövid időn belül le fogják győzni a betegséget, és így tovább. Sikerült is az emberiségnek akkor nagyon komoly betegségek fölött győzelmet aratnia, de azért betegségek még mindig vannak… Most, főleg a technológia területén megint zajlik egy olyan forradalom, amit szerintem sokan túlértékelnek, és úgy vélik, hogy nincsenek előttük határok. De biztos vagyok benne, hogy vannak!
 
Nagyon örülök az olyan eredményeknek, hogy művégtagokkal vagy műszervekkel pótolni tudják az eredetit, de azért az eredeti az mégis eredeti. Tehát ez nem ugyanaz a gyógyulás, amiről az Evangélium beszél, amikor Jézus a vaknak visszaadta a látását. Az említett példánál be kell építeni egy idegen anyagot, és annak segítségével lehet visszanyerni a csökkent képességet. Valószínűleg nem is nyeri vissza teljes mértékben, de mégis kap egy olyan lehetőséget, amivel az elveszített képességeit használni tudja. Ez mindenképpen örvendetes. Várható, hogy a jövőben számos ilyen felfedezés történik, amelyek bizonyára pozitív változásokat fognak előidézni az emberek életminőségében. Ugyanakkor ezt nem szabad összekeverni a megváltással. Nem támasztja alá az evolucionista hipotézist sem, és megvannak a maga korlátai is. Az ember alapvetően nem testi lény, hanem szellemi, és a szellem élteti a testet. A tudománynak pedig sohasem lesz hatalma az ember szelleme és lelke felett.
 
Egyértelmű, hogy az ember tudja ezeket befolyásolni, esetleg még az állapotukat is meg tudja változtatni, de egyet nem tud: az itt lakásának az idejét megváltoztatni. Pál apostol azt mondta az athéni beszédben, hogy az ember földi létét és annak a határát Isten szabta meg. Ez elsősorban egyetemesen vonatkozik az emberiségre, illetve részben, rugalmas módon az egyéni életre is. Bár sok olyat tudunk elkövetni az életben, amivel megrövidíthetjük az életidőnket, más magatartással pedig meg tudjuk hosszabbítani azt, de ha a Bibliát veszem figyelembe, százhúsz év lehet ma az emberben. Ennyit a tudomány talán ki tud hozni.
 
MP: A tudomány nem csak ennyit ígér: ma már az élet ezer évre vagy akár korlát nélküli meghosszabbításáról is beszélnek. Ennyiben vitatkoznék az ötvenes évekkel való párhuzam kapcsán, hiszen az akkori szemlélet még materialista tudományra épült, a mai tudomány viszont sokkal nyitottabb a spirituális irányba. Ma sok fiatal figyel azokra a véleményvezérekre, akik a technológiából kiindulva beszélnek spiritualitásról. Ők azonban nem keresztények, hanem gyakran transzhumanisták vagy buddhisták. Hogyan tudja kihasználni az egyház ezt az érdeklődést?
 
– A materializmusnak több formája létezik. Az ötvenes évekbeli formáit vulgármaterializmusnak, reduktív materializmusnak, illetve dialektikus materializmusnak is hívták. Ma valóban nem erről a materializmusról beszélünk, de attól még materializmus marad. Erre legjobb példa a buddhizmus, amit számos szakember akkor is materializmusnak tart, hogyha spiritualitásról beszél. A modern materializmus világnézetében annyi az újdonság, hogy ők nagyon valóságosnak veszik a materialista anyagvilág spirituális dimenzióját, és nem gondolják azt, mint a régi materialisták, hogy természettudományos módszerekkel meg lehet ismerni az egész világmindenséget, hanem ennél bonyolultabbnak veszik a valóságot. Elismerik, hogy sok ismeretlen van: sok olyan fehér folt, amit nem tudnak megmagyarázni. Azt is látják, milyen képességek rejlenek az emberben: példa erre bizonyos guruk teljesítménye, ahogyan felszabadítják a „belső potenciáljukat”, amivel bámulatos változásokat vagy jelenségeket tudnak előidézni. De ennek az egész koncepciónak még sincs meg az a természetfeletti távlata és perspektívája, mint a bibliai világnézetnek, ráadásul figyelmen kívül hagyja azokat a korlátokat és határokat, amiket Isten meghúzott az anyagi világ és a természetfeletti világ között.
 
Azt is elfogadom, hogy ezen lehet vitatkozni, mert képviselőik alapvetően panteisták. A panteizmusnak pedig az egyik sajátossága éppen az, hogy ugyanazt a valóságot nézheti materialista módon, de spirituális szempontból is, mert számára ez a kettő egy: attól függ, hogy honnan nézi. Ez a gondolkodásmód értelemszerűen nem zsidó-keresztény alapokon áll: nem véletlen, hogy hívei előszeretettel járnak például Tibetbe.
 
Kétségkívül sok érdekes felfedezést is tesznek. Az európai kultúrában az elmúlt évezredek során hihetetlenül elnyomták az ember szellemét, a keleti vallásokban azonban éppen arra tesznek nagy hangsúlyt, hogy felszabadítsák az ember szellemét, és megtanuljanak élni annak kreativitásával, képességeivel. Úgy tűnik, hogy ma a zsidó-keresztény kinyilatkoztatásnak nagy árat kell ezért fizetnie.
 
Pontosan ezzel a kihívással kapcsolatosan is fontosnak tartom a szolgálatomban, hogy a keresztényeket meggyőzzük: váljanak spirituális emberekké. Építsenek ki szellemi identitást, szellemi módon éljenek, a szellemi képességüket fejlesszék. Persze fontos, hogy ez Isten forrásából származzon, de megvan erre a megfelelő szent módszer, ami a Biblia alapján áll, amivel ezt el lehet érni.
 
A probléma az, hogy a tradicionális kereszténység és ezen kívül több más keresztény irányzat annyira fél az ember szellemének a felszabadításától, még annak a legitim formájától is, hogy sok keresztény, köztük számos vezető már a „szellem” szótól is ideges lesz. Ez is fontos szerepet játszik abban, hogy az új ateizmus hatalmas pozícióelőnyre tett szert a kereszténységgel szemben egy olyan világban, amely túl akar lépni a régi típusú materializmuson, és egy új világértelmezésen gondolkodik. A zsidók között talán még több a szabad gondolkodó és a szabad kutató, de a keresztények elhagyták a Szentlelket is, így az a tradicionális kereszténység, amely ceremóniák megtartására teszi a hangsúlyt, nem képes felvenni a versenyt a technológiai forradalommal.
 
MP: Valószínűleg ezzel áll összefüggésben, hogy a kereszténység ma kulturális szinten, a tömegmédia szintjén gyakorlatilag láthatatlan. Te viszont médiaszereplő vagy: ha úgy tetszik, a kereszténység egyik arca itt, Magyarországon. Szerinted kell-e törekedni arra, hogy az egyház minél láthatóbb legyen a társadalomban? Mire jó a médiaegyház?
 
– Az egyház akkor törekedjen láthatóságra, ha van mit mutatnia! Ha valóban az evangéliumot képviseli, és hitelesen tudja bemutatni annak szellemi valóságát, igazságát és magát a praxisát is, vagyis az életmódját, életvitelét és attitűdjét. Akkor viszont nagyon is fontos összpontosítania arra, hogy minél inkább láthatóvá váljon, hiszen csak így képes betölteni azt az isteni igényt és isteni tervet, hogy minden nemzet bizonyságot kapjon Tőle a korszak végén.
 
Itt utalok vissza az egyik előző témánkra, hogy a jövőben várhatók olyan természetfeletti megnyilvánulások is, amelyekben nem fog nagy szerepet játszani az emberi erő. De az egyházaknak pontosan az a feladata, hogy megtalálják az optimális arányt az isteni és az emberi erő között. Emberi erő nélkül Isten nem munkálkodik az egyház által, csak emberi erő igénybevételével, de ennek a másik oldalát is figyelembe kell venni. Isten nem tud csak emberi erővel munkálkodni: kell, hogy az emberi erő fel legyen kenve az Ő természetfeletti hatalmával, erejével. Azzal a dinamizmussal, robbanó erővel, amiről Jézus beszélt a tanítványoknak: maradjanak Jeruzsálemben, míg fel nem ruháztatnak mennyei erővel. Ez a mennyei erő már akkor sem csak arra adatott, hogy a keresztényeknek szellemi-karizmatikus élményei legyenek, és jól, izgalmasan eltöltsék az istentiszteletet, hanem arra is, hogy a környezetüket, a társadalmukat, a kultúrájukat megváltoztassák.
 
RT: Kíváncsi lennék ezen a ponton arra, hogy mi a benyomásod, látásod ma általában a hazai gyülekezetekkel, illetve egész konkrétan a budapesti gyülekezettel kapcsolatosan. Érdekel a jó is, rossz is.
 
– Isten hatalmas ébredést tudna adni, ha lennének megfelelő vezetők. Úgy látom, az egyik legnagyobb kihívás ma, hogy olyan hiteles vezetők legyenek, akik tényleg a szellem emberei. A legfontosabb követelmény az ébredéshez, hogy az ilyen szellemi vezetők teljes szívüket, életüket átadják annak, hogy Isten el tudja végezni általuk a munkáját a mai időkre vonatkozóan. Ahol talál ilyen embereket, ott megy előre a munka.
 
Isten keresi ezeket a megfelelő embereket. Szándékosan nem mondok minőséget, mert Isten létrehozhat minőséget eredendően értéktelen emberekben is, bár azért az a tapasztalat, hogy nem akárkivel történik ez meg. Most jártunk feleségemmel Marosvásárhelyen, és ott is ez volt a benyomásunk: ahol érett vezető van, ott megy Isten munkája előre; de ha nincs jó vezető, csak gyötrődés, kínlódás van.
 
Ma nagyon sokan akarják Istent keresni, de érthető módon gyülekezetre és elsősorban jó vezetésre van szükségük, mert ma a kultúra olyan keresztényellenes, hogy kevesen tudják szuverén módon megélni a keresztény életet. Kellenek inspirációk, kellenek olyan emberek, akik körül vibrál Isten ereje, és ösztönözni tudják a hívőket arra, hogy ők is imádkozzanak, keressék, kutassák az Urat, és az Ő vezetése szerint éljenek. Döntően hiteles mintákra, példákra van szükség. Először a vezetők részéről, de kívánatos, hogy a hívők is minél nagyobb létszámban legyenek ilyenek. A külső megfigyelők elsősorban nem Istent látják, hanem a keresztények magatartását: hiteles vagy nem hiteles? Nagy ébredés robbanhatna ki, mert látni, hogy nagyon könnyen és nagyon erőteljesen árad ki a Szent Szellem ott, ahol megvan erre a szomjúság, az éhség és a megfelelő hozzáállás. Ilyenkor könnyen, szinte csodálatos módon elevenedik meg Isten Igéje, és a Szentlélek beleviszi a hívőket Isten szellemi birodalmába, jelenlétének élvezésébe.
 
De figyelni kell arra, amit Jézus mond a kétféle emberről a Hegyi beszédben: az egyik homokra épít, a másik pedig mélyre leás. Ez arra utal, hogy Isten Igéjét gyakran betemeti a homok, és ahhoz, hogy Isten munkája minőségi módon menjen előre, le kell tisztítani a rárakódott réteget. A Szent Szellem mindig az Ige, nem pedig az emberek mellett tesz bizonyságot. Emberek mellett csak abban az esetben, ha összeforrnak Isten Igéjével: akkor rájuk jön Isten áldása.
 
A Szent Szellem az igazság mellett tesz bizonyságot, mert Ő az igazság Szelleme. Nekem az a feladatom, hogy az igazsággal összhangban legyek: így kezdődik el a keresztény élet is. Először Jézus megfeszítésének az igazságával kell összefüggésbe hoznom magamat: ez a kulcsa annak, hogy beinduljon a mennyből Isten kegyelme, áldása.
 
Pál apostol fő üzenete éppen a kapcsolatfelvétel volt: ezért hirdette evangelizáláskor a megfeszítés igazságát. De ha sztorizunk, és mindenféle történeteket adunk elő a hallgatóinknak, miközben a leglényegesebb igazságot elhomályosítjuk előttük, vagy meghagyjuk őket tudatlanságban, akkor ne várjuk, hogy nagy kegyelem áradjon ki! Viszont ha nincs nagy kegyelem, nem változik meg a város.
 
A nagy kegyelem tudja megváltoztatni a várost: ha a hívőkön nagy kegyelem van. Ezt látjuk a jeruzsálemi ébredésben, de ezt látjuk Szamariában, Efeszoszban és minden egyéb bibliai helyszínen. A keresztényeknek ma is ez a legfontosabb feladatuk, hogy nagy kegyelem által legyenek felkenve.
 
RT: Mit tehetünk ennek a javításáért, különösen vezetőként?
 
– Úgy látom, mindig pontosítani kell a kereszténnyé válás három alaplépésének az igazságait. Ez nem azt jelenti, hogy visszatérünk a holt cselekedetekhez, egyszerűen arról van szó, hogy ha az indulás nem százszázalékos, akkor a folytatás sem tud sikeres lenni. Rendszeresen visszatérek ide, és nem is véletlenül szeretek ezekről az alapvető igazságokról beszélni, hiszen engem is megerősít.
 
Az egyik legfontosabb, hogy az igehirdetésben a Názáreti Jézus megfeszítése, engesztelő áldozata kapja meg azt a hangsúlyt, aminek alapján az emberek megismerik az evangélium központi eseményével kapcsolatos isteni igazságokat. Pál apostol ezzel kapcsolatosan azt hangsúlyozza: tudjátok, hogy az óemberetek megfeszíttetett. Ha nem adjuk meg ezt az információt, ha nem úgy beszélünk Jézus megfeszítéséről, ami közvetlenül az adott személyekre vonatkozik, akkor nem tudnak mit kezdeni ezzel a történelmi eseménnyel: nem lép be a személyük valóságába. Viszont ha belép, akkor a kegyelem azonnal elkezd működni rajtuk: azonnal isteni támogatást és segítséget kapnak az óemberük, az indulataik, a romlott vágyaik legyőzésére. De ha csak terápiát hirdetünk, például démonűzést vagy a betegek gyógyítását, akkor a megfeszítés igazsága nélkül ezek a szolgálatok nem tudnak hatékonyak lenni.
 
RT: Szerinted a magyar gyülekezeteket befolyásolja valamilyen mértékben a hiperkegyelem tanításának világméretekben tapasztalható terjedése?
 
– Biztos, hogy befolyásolja, mert nagyon sokan az interneten keresztül tájékozódnak. Vannak divatos irányzatok, bizonyos körökben, főleg fiatalok körében, amelyek eléggé könnyűvé, felszínessé teszik a kereszténységet.
 
RT: És unalmassá…
 
– Igen, unalmassá is, ráadásul ezáltal némelyek feljogosítva érzik magukat, hogy „szedd magad”mozgalomban vegyenek részt. De nem látok bibliai gyümölcsöket ebben: egyszerűen nincsenek. Ma egy túlszexualizált világban élünk, ezért nekem ne mondják, hogy kereszténység az, amely azt vallja, hogy ahol sok a bűn, ott sok lesz a kegyelem! Senki nem tudja elhitetni velem, hogy az ilyen kereszténység életképes.
 
Nem a sok bűn miatt adja Isten a kegyelmet, hanem Jézus Krisztus megfeszítése miatt: az Ő érdemei miatt. Nekünk ezzel kell azonosulni. Ha valakinek sok bűne volt, de megtért, akkor sok bocsáttatik meg neki, ha kevés, akkor kevés bűnnel kapcsolatosan van csak szüksége bűnbocsánatra – ez igaz, de a lényeg az, hogy az ember természetébe behatoljon az igazság. Ez pedig Isten kegyelmi ajándéka.
 
Az embernek elsősorban igaz emberré kell lennie. Erre van ma is szükség, hogy az egyház tele legyen igazakkal. Ma talán ez a kifejezés többet is mond tartalmilag, mint a „keresztény” megnevezés.
 
RT: Mik a nyári terveid? Nem programszerűen, hanem spirituális értelemben.
 
– A legkedvesebb időtöltésem az, amikor építhetem az Istennel való közösségemet. Ezek a leggyönyörűbb időszakaim, és ezen múlik minden: a családom állapota, a szolgálatomban való előrejutás… Ezért bízom benne, hogy lesz erre időm!
 
Fiatal koromban sokat unatkoztam. Nagyon gyorsan elvégeztem a kötelező feladatokat, és utána sok szabadidőm volt. Valahogy úgy képzeltem, hogy idősebb koromban még több szabadidőm lesz, de azzal kell szembesülnöm, hogy az ember az idő múltával egyre erősebb időzavarral küzd. Hála Istennek, nem kevesebb a feladat, sőt több, mint eddig bármikor. Tulajdonképpen öröm, hogy nincs időm unatkozni, hanem tehetem a dolgomat. A legnagyobb öröm pedig nyilván a családom: hála Istennek, nagyon jól érzem magamat ebben a szűkebb, családi közösségben is. De nagyobb örömet okoz az Úr szolgálata is, mint eddig bármikor. Legnagyobb vágyam az, hogy egészséges legyek, erős maradjak: hogy adjon Isten egészséget!
 
RT: Bármi más?
 
– Mit mondjak még? Annyifelé jártam már a világban, hogy különösebb utazási vágyaim nincsenek. Amit akartam, azt láttam. Egy úti célom maradt, amit rendszeresen szeretnék mindig folytatni: ez Izrael. Illetve most újra felfedeztem magamnak Erdélyt, ezért a jövőben, ha Isten megengedi, nagyobb hangsúlyt szeretnék helyezni az erdélyi szolgálatra.
 
Természetesen kell pihenni is, mert nagyon fontos a környezetváltás. Azt tapasztaltam mindig, hogy ha olyan közegbe megyek, ahol a kultúrától sem szakadok el, és van körülöttem természeti szépség is, amelyben csodálni lehet Isten művét, ez mindig nagyon pozitív hatással van rám.
 
Forrás: Új Exodus