Interjú a Magyar Nemzetben

Mai közéletünket, hétköznapjainkat súlyos erkölcsi és anyagi romlás jellemzi. Az egyházaknak ebben a helyzetben fokozott kötelességük, hogy segítsék a morális értékek megerősítését – véli Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze. A közösség történetét felelevenítve azt is elmondta lapunknak: egykori balliberális elkötelezettségük a történelmi helyzet következménye volt, s ma már közvetlenül a „szószékről” nem adnak híveiknek politikai instrukciókat.

Krisztus azt mondta, én vagyok az út, az igazság és az élet. A keresztény ember útjának tehát az igazság az egyik sarokköve. Ennek fényében hogyan látja mai közéletünket pünkösd, a Szentlélek eljövetelének előestéjén?

Ez bonyolult kérdés. Jézus Krisztus különbséget tesz a világ és Isten országa között. Az igazság, amelyről ő beszél, személyére és Isten országára vonatkozik, amelyet nem lehet azonosítani a közélet morális alapjaival. Jézus azt is mondta: „Nem azért jöttem, hogy a világot kárhoztassam, hanem hogy megmentsem.” A közélet – nálunk és a világ bármely országában – alá van vetve az eredendő bűnnek, a megváltatlan állapotból származó minden bajnak. Az erkölcsi, anyagi romlás és a visszásságok kétségtelen tények. Nekünk, keresztényeknek azonban elsősorban nem az a feladatunk, hogy elmarasztaló ítéletet mondjunk, hanem az, hogy segítsük a morális értékek megerősödését. Persze ezt nem lehet olyan módon tenni, hogy a saját keresztény erkölcsi normáinkat kérjük számon a közélet szereplőin, hiszen ez olyan lenne, mint egy erőszakos hittérítés, ami súlyos problémákat vet fel. De nem jelenti azt sem, hogy az erkölcsöt ki kell iktatni a politikából. Mi azt tartjuk fontosnak, hogy kialakuljon az a politikai kultúra, ahol az igazodási pontok elsősorban a társadalmi többség konszenzusán alapulnak. Magyarországon ez most szerintem hiányzik a társadalom civil önszerveződésének kezdetlegessége miatt, ezért nehéz eldönteni, hogy milyen mértékben lehet eltűrni a politikai hazugságokat. Bár úgy gondolom, nem olyan drámai a helyzet, mint amilyennek tűnik…

A Hit Gyülekezete vállaltan a balliberális pártok támogatója. Ön például elmondta egy nyilatkozatában: a „hiteseknek” köszönhető, hogy a Jurta Színházban annak idején a Szabad Kezdeményezések Hálózatából megalakult az SZDSZ mint párt. Hack Péter, a gyülekezet egyik emblematikus figurája a párt fő funkcionáriusa volt. De közösségük bekapcsolódott a balliberális pártok kampányaiba is. Mi volt az inspiráció? Hiszen azokkal is összefogtak – az MSZMP-jogutód MSZP-vel –, akik a rendszerváltozás előtt üldözték a közösséget és annak tagjait.

Ezt a kérdést csak történelmi távlatból lehet megérteni. A nyolcvanas évek elején, mikor megalakult az egyház, egyetlen olyan mozgalom volt, amely törődött a vallásszabadsággal összeegyeztethetetlen jogsértésekkel. Ez a demokratikus ellenzék volt, amely később az SZDSZ fő bázisát adta. Üldözött közösségként nem volt más választásunk, mint az, hogy világnézeti, erkölcsi felfogásunk különbsége ellenére együttműködjünk a liberálisokkal politikai, emberjogi kérdésekben. Egyértelmű volt számunkra, hogy csak akkor történhet pozitív változás társadalmi, jogi helyzetünkben, ha az ország átmegy egy átfogó demokratikus átalakuláson. Ezért kapcsolódtunk be a Szabad Kezdeményezések Hálózatának alapításába, amely akkor autonóm csoportokat tömörített. Valóban szerepünk volt az SZDSZ megalakulásában, de egyes gyülekezeti tagok részt vettek más pártok alapításában is. Elsősorban nem pártokat preferáltunk, hanem a demokratikus értékrend mellett köteleztük el magunkat. Küzdöttünk azért, hogy a szabadságjogok, így a vallásszabadság is megvalósuljon. Ez a gyökere a gyülekezet politikai szerepvállalásának. Megjegyzem, kezdettől fogva tisztában voltunk vele, hogy ha a demokratikus intézményrendszer megerősödik, akkor elsősorban már csak fő feladatainkkal, a spirituális, karitatív és oktatási munkánkkal kell foglalkoznunk.

Ennek ellenére a rendszerváltozás után, a demokratikus viszonyok között is igen élénk maradt a kapcsolatuk a balliberálisokkal.

A kilencvenes évek elején sem volt más lehetőségünk, mint hogy támogassuk az ellenzéket, hiszen 1994-ig rendszeresek voltak az úgynevezett „szektaellenes” kampányok, a hatalmon lévő jobboldali pártok pedig szerintünk antidemokratikus alapon akarták megváltoztatni a vallás- és lelkiismereti szabadságra vonatkozó törvényt, és ezzel mi szemben álltunk. Ez a körülmény alapvetően meghatározta a gyülekezet politikai pályáját a kilencvenes években. A gyülekezet politikai üldözésének 2001-ben lett vége: ekkortól konszolidálódtak a viszonyaink a többi párttal és egyházzal is.

Azt is beszélték, hogy az egyház hívei roppant fegyelmezettek a szavazásokon, amihez meg is kapják az instrukciókat…

Kilencvenben és kilencvennégyben valóban kértük a hívőket, hogy az egyház érdekeit képviselő pártokra szavazzanak. 1998-ban bonyolultabb volt a helyzet, 2002-ben és 2006-ban viszont már nem adtunk instrukciót a szószékről. Ebben szerepe volt annak is, hogy a Hetek című hetilapból mindenki átfogó képet kaphatott a politikai helyzetről: ez tehermentesített minket. Megkímélte a „pulpitust” a politikai véleménynyilvánítástól. Persze most mondhatná, hogy mit írt a lapban Hack Péter 2006-ban. Nevezetesen hogy listán az SZDSZ-re érdemes szavazni. Sokan vitatkoztak akkor ezzel. Főszerkesztőként kivehettem volna a lapból. Nem tettem… Ez is befolyásolás, de ez már nem keveredik a spirituális életünkkel.

Az utóbbi hat év történéseinek fényében megváltozott az egyház viszonya a balliberális pártokhoz?

Igen. De a kérdéshez az is hozzátartozik: az az SZDSZ, amelyet mi támogattunk, más párt volt, mint most. A nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóján az egyik legkövetkezetesebb rendszerváltó antikommunista párt volt, harcolt az emberi és szabadságjogok érvényesüléséért. A szabadpiacra való nyitottsága is szimpatikus volt számunkra. Akkor inkább klasszikus liberális alapokon állt a párt. Miután nagyobb hangsúlyt kapott a neoliberális program, megkezdődött a távolodás a Hit Gyülekezete és az SZDSZ között. Ez tízéves folyamat volt. Mára gyakorlatilag megszűnt a hivatalos kapcsolat.

És az MSZP? Hogyan alakult vele a viszonyuk?

Az MSZP-vel szemben – tekintve az előzményeket – a mi hozzáállásunkat kezdetben a gyanakvás jellemezte, annak ellenére, hogy Németh Miklós kormánya jegyezte be az egyházunkat, sőt kormányának képviselője bocsánatot kért korábbi zaklatásunkért, híveink meghurcolásáért. A szocialistákkal ma korrektnek mondható a viszonyunk. Ami pedig a balliberális kormánnyal való kapcsolatot illeti, gyülekezetünkre kedvező benyomást gyakorolt, hogy 2005-ben Bozóki András akkori kulturális miniszter a Hit Parkba látogatott. Egyházunk történetében az akkori kormány volt az első, amely a nyilvánosság előtt is kifejezte, hogy partnerként fogad el bennünket, értékeli oktatási, kulturális és karitatív tevékenységünket. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek vitás kérdések közöttünk.

Ha már a vitás kérdéseknél tartunk: a drogliberalizáció, az abortusz, az eutanázia, a különféle devianciák támogatása, az egyházi intézmények működésének tudatos akadályozása jellemzi a balliberális kormány hatéves működését. Ez nemigen egyeztethető össze a keresztény értékrenddel.

Ez igaz. De a Hit Gyülekezete nagy eredménynek tartja, hogy a vallás- és lelkiismereti szabadságra vonatkozó törvény kikerült a politikai ütközések középpontjából. Kétségtelen, hogy ebben a jelenlegi ellenzéki pártoknak is közre kellett működniük: 2000–2001-től ők sem feszegették tovább ezt a kérdést. Ezzel a gyülekezet számára lehetőség nyílt arra, hogy harmonizálja a kapcsolatait. Például a KDNP-vel szerintem már rendezett a viszonyunk, de nincs élő konfliktusunk egyetlen parlamenti párttal sem. Helyi gyülekezeteink a Fidesz által vezetett településeken is többnyire jól együttműködnek az önkormányzatokkal – úgy gondolom tehát, jelentős változás történt. Ami az eutanázia, az abortusz, a drog kérdését illeti, azt kell hogy mondjam: gyülekezetünk közjogi és gazdasági ügyekben liberális, de morális értelemben konzervatív alapokon áll. Mi a drogliberalizációt nem tartjuk megoldásnak, az eutanázia és az abortusz könnyítését pedig ellenezzük. És azokkal sem értünk egyet, akik az egyházi intézmények működésének ellehetetlenítésén fáradoznak. A Hit Gyülekezete ebben a tekintetben sincs kivételezett pozícióban, de nem is diszkriminálják. Ugyanazokat a csatákat vívjuk meg nap mint nap az intézményeinkért, mint a történelmi egyházak.

Önöknél azonban a hívek adakozása jóval többet nyomhat a latban: elég csak körülnézni a Hit Csarnokában vagy egyetemi épületükben. Azt beszélik, a híveknek – az ószövetségi parancsolat szerint – kötelező tizedet fizetniük minden jövedelmük után. Igaz ez?

Ez azért nem így működik. Kétségtelen, hogy a tized fizetésének intézménye benne van az Ószövetségben, és Jézus azt mondta, az Újszövetségből sem kell kihagyni. De mi elejétől fogva az önkéntességre helyeztük a hangsúlyt. Mindenki erejéhez, lehetőségeihez képest adhat kevesebbet vagy többet vagy akár semmit. Az a lényeg, hogy fizetési kötelezettség nincsen. De látható, hogy a gyülekezet 27 év alatt anyagilag is fokozatosan erősödött, és ez a hívek és a vezetés közötti bizalom meglétét igazolja.

Mennyi a gyülekezet ingatlan vagyona?

Nem tudom megmondani, de nem azért, mert nem akarom, hanem azért, mert nem tudom pontosan. Csak becsülni lehet: annyi bizonyos, hogy több milliárdra tehető a saját és banki forrásokból finanszírozott vidéki ingatlanjainkkal együtt. A gyülekezet intézményesülése döntően 1997-ben kezdődött. Nem véletlen, hogy 1999 és 2001 között heves vita zajlott a tevékenységünkről a médiában és a parlamentben: ezek voltak az első reakciók az erősödésünkre. Mindenféle anyagi és erkölcsi természetű váddal illettek bennünket.

Az utóbbi időben viszont látványosan nőtt a társadalmi elfogadottságuk. Minek tudja be ezt? Lehet ebben szerepe a „hites” médiabirodalom kiépítésének? Gondolok itt az ATV Vidám vasárnapjaira vagy éppen a Hetek című hetilapjukra…

Az biztos, hogy ma a modern egyházaknak fontosak a kommunikációs eszközök. Már a nyolcvanas években megismertük, hogy mekkora károk származnak abból, ha egy közösség hatalmi eszközökkel el van zárva a nyilvánosságtól, ha gettósítják. Nem tudtuk megmutatni, kik vagyunk, és elmondani, mit akarunk, következésképpen bármit lehetett állítani rólunk. Éppen az előítéletek, vádak, a „szektakampányok” miatt helyeztünk nagy súlyt a gyülekezet médiaképességének a fejlesztésére. A Vidám vasárnap azért is fontos, mert a társadalom – beleértve a politikai elitet is – ennek a műsornak a révén többet tudott meg az evangélium üzenetéről, a neoprotestáns és a karizmatikus mozgalmakról, közösségünk „titkairól”.

Annyi bizonyos, a nyolcvanas évek üldözött, magánházakban elmélyülő közösségeiből mára kisebb birodalom épült a határon innen és az elszakított területeken is. Hogyan kezdődött ez a történet? Ön a hetvenes években a katolikus teológia elismert hallgatója volt, majd hirtelen meghívást kapott Amerikába. Visszatérte után alapította az egyházat.

Kerestem Istent személyesen is, én sem elégedtem meg egy átlagos katolikus élettel. Házi csoportokba jártunk, ahol a Biblia alapján szabadon lehet spirituális életet élni – ugyanis a titkosszolgálat teljesen behálózta a „hivatalos” egyházi fórumokat. Akkoriban lehetett először hallani Magyarországon a karizmatikus katolikus megújulási mozgalomról. Sok könyvet elolvastam a témáról. Találkoztam Jézussal személyesen, volt valóságos pünkösdi megtapasztalásom. Megváltozott a magánéletem, életfelfogásom, megházasodtam: újjászületett evangéliumi keresztény lettem. Csakhogy egyre sokasodtak a konfliktusaim a közvetlen környezetemmel. Végül kikerültem a „senki földjére”. Derek Prince, a nemzetközi karizmatikus mozgalom egyik meghatározó vezetője feleségemmel, Judittal együtt meghívott Amerikába. Az ott tapasztaltak nagy hatást gyakoroltak ránk. Visszatérésünk után több Jézust kereső katolikus társunkkal házi csoportokat hoztunk létre: valahol itt kezdődik a Hit Gyülekezetének a története.

Mit jelent egy pünkösdi karizmatikus egyház vezetője számára a Szentlélek eljövetelének ünnepe?

Mielőtt Jézus felment volna az Atyához, megígérte, hogy egy másik vigasztalót küld, a Szentlelket. A pünkösd legfontosabb üzenete, hogy minden hívőnek személyes közösségben kell élnie a Szentlélekkel. De ennek feltétele a Szentlélekkel való „személyes” találkozás. A tanítványokra pünkösdkor töltetett ki a Szentlélek, ezután kezdődött el az egyház szolgálata, a Jézus Krisztus melletti tanúságtevés. Meggyőződésem, hogy a Szentlélek erejére ma is nagy szüksége van az egyetemes kereszténységnek felekezetre való tekintet nélkül. Az egyház nagyon súlyos és bonyolult kihívások előtt áll: például a szexforradalom, a radikális iszlamizáció, a demográfiai katasztrófa vagy az okkultizmus világméretű térhódítása. Csak Isten szellemének erejével és vezetésével képes Jézus Krisztus eklézsiája véghezvinni a feladatát és betölteni a küldetését. Jézus Krisztus ma is Szentlélekkel és tűzzel tölti be a hívőket, hogy hiteles tanúi legyenek halálának, feltámadásának és eljövetelének, amely reménységünk szerint hamarosan megtörténik.

Forrás: Magyar Nemzet