Interjú a Magyar Nemzetben

- Krisztus azt mondta, én vagyok az út, az igazság és az élet. A keresztény ember útjának tehát az igazság az egyik sarokköve. Ennek fényében hogyan látja mai közéletünket pünkösd, a Szentlélek eljövetelének előestéjén?

- Ez bonyolult kérdés. Jézus Krisztus különbséget tesz a világ és Isten országa között. Az igazság, amelyről ő beszél, személyére és Isten országára vonatkozik, amelyet nem lehet azonosítani a közélet morális alapjaival. Jézus azt is mondta: „Nem azért jöttem, hogy a világot kárhoztassam, hanem hogy megmentsem.” A közélet – nálunk és a világ bármely országában – alá van vetve az eredendő bűnnek, a megváltatlan állapotból származó minden bajnak. Az erkölcsi, anyagi romlás és a visszásságok kétségtelen tények. Nekünk, keresztényeknek azonban elsősorban nem az a feladatunk, hogy elmarasztaló ítéletet mondjunk, hanem az, hogy segítsük a morális értékek megerősödését. Persze ezt nem lehet olyan módon tenni, hogy a saját keresztény erkölcsi normáinkat kérjük számon a közélet szereplőin, hiszen ez olyan lenne, mint egy erőszakos hittérítés, ami súlyos problémákat vet fel. De nem jelenti azt sem, hogy az erkölcsöt ki kell iktatni a politikából. Mi azt tartjuk fontosnak, hogy kialakuljon az a politikai kultúra, ahol az igazodási pontok elsősorban a társadalmi többség konszenzusán alapulnak. Magyarországon ez most szerintem hiányzik a társadalom civil önszerveződésének kezdetlegessége miatt, ezért nehéz eldönteni, hogy milyen mértékben lehet eltűrni a politikai hazugságokat. Bár úgy gondolom, nem olyan drámai a helyzet, mint amilyennek tűnik…

- A Hit Gyülekezete vállaltan a balliberális pártok támogatója. Ön például elmondta egy nyilatkozatában: a „hiteseknek” köszönhető, hogy a Jurta Színházban annak idején a Szabad Kezdeményezések Hálózatából megalakult az SZDSZ mint párt. Hack Péter, a gyülekezet egyik emblematikus figurája a párt fő funkcionáriusa volt. De közösségük bekapcsolódott a balliberális pártok kampányaiba is. Mi volt az inspiráció? Hiszen azokkal is összefogtak – az MSZMP-jogutód MSZP-vel –, akik a rendszerváltozás előtt üldözték a közösséget és annak tagjait.

- Ezt a kérdést csak történelmi távlatból lehet megérteni. A nyolcvanas évek elején, mikor megalakult az egyház, egyetlen olyan mozgalom volt, amely törődött a vallásszabadsággal összeegyeztethetetlen jogsértésekkel. Ez a demokratikus ellenzék volt, amely később az SZDSZ fő bázisát adta. Üldözött közösségként nem volt más választásunk, mint az, hogy világnézeti, erkölcsi felfogásunk különbsége ellenére együttműködjünk a liberálisokkal politikai, emberjogi kérdésekben. Egyértelmű volt számunkra, hogy csak akkor történhet pozitív változás társadalmi, jogi helyzetünkben, ha az ország átmegy egy átfogó demokratikus átalakuláson. Ezért kapcsolódtunk be a Szabad Kezdeményezések Hálózatának alapításába, amely akkor autonóm csoportokat tömörített. Valóban szerepünk volt az SZDSZ megalakulásában, de egyes gyülekezeti tagok részt vettek más pártok alapításában is. Elsősorban nem pártokat preferáltunk, hanem a demokratikus értékrend mellett köteleztük el magunkat. Küzdöttünk azért, hogy a szabadságjogok, így a vallásszabadság is megvalósuljon. Ez a gyökere a gyülekezet politikai szerepvállalásának. Megjegyzem, kezdettől fogva tisztában voltunk vele, hogy ha a demokratikus intézményrendszer megerősödik, akkor elsősorban már csak fő feladatainkkal, a spirituális, karitatív és oktatási munkánkkal kell foglalkoznunk.

- Ennek ellenére a rendszerváltozás után, a demokratikus viszonyok között is igen élénk maradt a kapcsolatuk a balliberálisokkal.

- A kilencvenes évek elején sem volt más lehetőségünk, mint hogy támogassuk az ellenzéket, hiszen 1994-ig rendszeresek voltak az úgynevezett „szektaellenes” kampányok, a hatalmon lévő jobboldali pártok pedig szerintünk antidemokratikus alapon akarták megváltoztatni a vallás- és lelkiismereti szabadságra vonatkozó törvényt, és ezzel mi szemben álltunk. Ez a körülmény alapvetően meghatározta a gyülekezet politikai pályáját a kilencvenes években. A gyülekezet politikai üldözésének 2001-ben lett vége: ekkortól konszolidálódtak a viszonyaink a többi párttal és egyházzal is.

- Azt is beszélték, hogy az egyház hívei roppant fegyelmezettek a szavazásokon, amihez meg is kapják az instrukciókat…

- Kilencvenben és kilencvennégyben valóban kértük a hívőket, hogy az egyház érdekeit képviselő pártokra szavazzanak. 1998-ban bonyolultabb volt a helyzet, 2002-ben és 2006-ban viszont már nem adtunk instrukciót a szószékről. Ebben szerepe volt annak is, hogy a Hetek című hetilapból mindenki átfogó képet kaphatott a politikai helyzetről: ez tehermentesített minket. Megkímélte a „pulpitust” a politikai véleménynyilvánítástól. Persze most mondhatná, hogy mit írt a lapban Hack Péter 2006-ban. Nevezetesen hogy listán az SZDSZ-re érdemes szavazni. Sokan vitatkoztak akkor ezzel. Főszerkesztőként kivehettem volna a lapból. Nem tettem… Ez is befolyásolás, de ez már nem keveredik a spirituális életünkkel.

- Az utóbbi hat év történéseinek fényében megváltozott az egyház viszonya a balliberális pártokhoz?

- Igen. De a kérdéshez az is hozzátartozik: az az SZDSZ, amelyet mi támogattunk, más párt volt, mint most. A nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóján az egyik legkövetkezetesebb rendszerváltó antikommunista párt volt, harcolt az emberi és szabadságjogok érvényesüléséért. A szabadpiacra való nyitottsága is szimpatikus volt számunkra. Akkor inkább klasszikus liberális alapokon állt a párt. Miután nagyobb hangsúlyt kapott a neoliberális program, megkezdődött a távolodás a Hit Gyülekezete és az SZDSZ között. Ez tízéves folyamat volt. Mára gyakorlatilag megszűnt a hivatalos kapcsolat.

- És az MSZP? Hogyan alakult vele a viszonyuk?

- Az MSZP-vel szemben – tekintve az előzményeket – a mi hozzáállásunkat kezdetben a gyanakvás jellemezte, annak ellenére, hogy Németh Miklós kormánya jegyezte be az egyházunkat, sőt kormányának képviselője bocsánatot kért korábbi zaklatásunkért, híveink meghurcolásáért. A szocialistákkal ma korrektnek mondható a viszonyunk. Ami pedig a balliberális kormánnyal való kapcsolatot illeti, gyülekezetünkre kedvező benyomást gyakorolt, hogy 2005-ben Bozóki András akkori kulturális miniszter a Hit Parkba látogatott. Egyházunk történetében az akkori kormány volt az első, amely a nyilvánosság előtt is kifejezte, hogy partnerként fogad el bennünket, értékeli oktatási, kulturális és karitatív tevékenységünket. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek vitás kérdések közöttünk.

- Ha már a vitás kérdéseknél tartunk: a drogliberalizáció, az abortusz, az eutanázia, a különféle devianciák támogatása, az egyházi intézmények működésének tudatos akadályozása jellemzi a balliberális kormány hatéves működését. Ez nemigen egyeztethető össze a keresztény értékrenddel.

- Ez igaz. De a Hit Gyülekezete nagy eredménynek tartja, hogy a vallás- és lelkiismereti szabadságra vonatkozó törvény kikerült a politikai ütközések középpontjából. Kétségtelen, hogy ebben a jelenlegi ellenzéki pártoknak is közre kellett működniük: 2000–2001-től ők sem feszegették tovább ezt a kérdést. Ezzel a gyülekezet számára lehetőség nyílt arra, hogy harmonizálja a kapcsolatait. Például a KDNP-vel szerintem már rendezett a viszonyunk, de nincs élő konfliktusunk egyetlen parlamenti párttal sem. Helyi gyülekezeteink a Fidesz által vezetett településeken is többnyire jól együttműködnek az önkormányzatokkal – úgy gondolom tehát, jelentős változás történt. Ami az eutanázia, az abortusz, a drog kérdését illeti, azt kell hogy mondjam: gyülekezetünk közjogi és gazdasági ügyekben liberális, de morális értelemben konzervatív alapokon áll. Mi a drogliberalizációt nem tartjuk megoldásnak, az eutanázia és az abortusz könnyítését pedig ellenezzük. És azokkal sem értünk egyet, akik az egyházi intézmények működésének ellehetetlenítésén fáradoznak. A Hit Gyülekezete ebben a tekintetben sincs kivételezett pozícióban, de nem is diszkriminálják. Ugyanazokat a csatákat vívjuk meg nap mint nap az intézményeinkért, mint a történelmi egyházak.

- Önöknél azonban a hívek adakozása jóval többet nyomhat a latban: elég csak körülnézni a Hit Csarnokában vagy egyetemi épületükben. Azt beszélik, a híveknek – az ószövetségi parancsolat szerint – kötelező tizedet fizetniük minden jövedelmük után. Igaz ez?

- Ez azért nem így működik. Kétségtelen, hogy a tized fizetésének intézménye benne van az Ószövetségben, és Jézus azt mondta, az Újszövetségből sem kell kihagyni. De mi elejétől fogva az önkéntességre helyeztük a hangsúlyt. Mindenki erejéhez, lehetőségeihez képest adhat kevesebbet vagy többet vagy akár semmit. Az a lényeg, hogy fizetési kötelezettség nincsen. De látható, hogy a gyülekezet 27 év alatt anyagilag is fokozatosan erősödött, és ez a hívek és a vezetés közötti bizalom meglétét igazolja.

- Mennyi a gyülekezet ingatlan vagyona?

- Nem tudom megmondani, de nem azért, mert nem akarom, hanem azért, mert nem tudom pontosan. Csak becsülni lehet: annyi bizonyos, hogy több milliárdra tehető a saját és banki forrásokból finanszírozott vidéki ingatlanjainkkal együtt. A gyülekezet intézményesülése döntően 1997-ben kezdődött. Nem véletlen, hogy 1999 és 2001 között heves vita zajlott a tevékenységünkről a médiában és a parlamentben: ezek voltak az első reakciók az erősödésünkre. Mindenféle anyagi és erkölcsi természetű váddal illettek bennünket.

- Az utóbbi időben viszont látványosan nőtt a társadalmi elfogadottságuk. Minek tudja be ezt? Lehet ebben szerepe a „hites” médiabirodalom kiépítésének? Gondolok itt az ATV Vidám vasárnapjaira vagy éppen a Hetek című hetilapjukra…

- Az biztos, hogy ma a modern egyházaknak fontosak a kommunikációs eszközök. Már a nyolcvanas években megismertük, hogy mekkora károk származnak abból, ha egy közösség hatalmi eszközökkel el van zárva a nyilvánosságtól, ha gettósítják. Nem tudtuk megmutatni, kik vagyunk, és elmondani, mit akarunk, következésképpen bármit lehetett állítani rólunk. Éppen az előítéletek, vádak, a „szektakampányok” miatt helyeztünk nagy súlyt a gyülekezet médiaképességének a fejlesztésére. A Vidám vasárnap azért is fontos, mert a társadalom – beleértve a politikai elitet is – ennek a műsornak a révén többet tudott meg az evangélium üzenetéről, a neoprotestáns és a karizmatikus mozgalmakról, közösségünk „titkairól”.

- Annyi bizonyos, a nyolcvanas évek üldözött, magánházakban elmélyülő közösségeiből mára kisebb birodalom épült a határon innen és az elszakított területeken is. Hogyan kezdődött ez a történet? Ön a hetvenes években a katolikus teológia elismert hallgatója volt, majd hirtelen meghívást kapott Amerikába. Visszatérte után alapította az egyházat.

- Kerestem Istent személyesen is, én sem elégedtem meg egy átlagos katolikus élettel. Házi csoportokba jártunk, ahol a Biblia alapján szabadon lehet spirituális életet élni – ugyanis a titkosszolgálat teljesen behálózta a „hivatalos” egyházi fórumokat. Akkoriban lehetett először hallani Magyarországon a karizmatikus katolikus megújulási mozgalomról. Sok könyvet elolvastam a témáról. Találkoztam Jézussal személyesen, volt valóságos pünkösdi megtapasztalásom. Megváltozott a magánéletem, életfelfogásom, megházasodtam: újjászületett evangéliumi keresztény lettem. Csakhogy egyre sokasodtak a konfliktusaim a közvetlen környezetemmel. Végül kikerültem a „senki földjére”. Derek Prince, a nemzetközi karizmatikus mozgalom egyik meghatározó vezetője feleségemmel, Judittal együtt meghívott Amerikába. Az ott tapasztaltak nagy hatást gyakoroltak ránk. Visszatérésünk után több Jézust kereső katolikus társunkkal házi csoportokat hoztunk létre: valahol itt kezdődik a Hit Gyülekezetének a története.

- Mit jelent egy pünkösdi karizmatikus egyház vezetője számára a Szentlélek eljövetelének ünnepe?

- Mielőtt Jézus felment volna az Atyához, megígérte, hogy egy másik vigasztalót küld, a Szentlelket. A pünkösd legfontosabb üzenete, hogy minden hívőnek személyes közösségben kell élnie a Szentlélekkel. De ennek feltétele a Szentlélekkel való „személyes” találkozás. A tanítványokra pünkösdkor töltetett ki a Szentlélek, ezután kezdődött el az egyház szolgálata, a Jézus Krisztus melletti tanúságtevés. Meggyőződésem, hogy a Szentlélek erejére ma is nagy szüksége van az egyetemes kereszténységnek felekezetre való tekintet nélkül. Az egyház nagyon súlyos és bonyolult kihívások előtt áll: például a szexforradalom, a radikális iszlamizáció, a demográfiai katasztrófa vagy az okkultizmus világméretű térhódítása. Csak Isten szellemének erejével és vezetésével képes Jézus Krisztus eklézsiája véghezvinni a feladatát és betölteni a küldetését. Jézus Krisztus ma is Szentlélekkel és tűzzel tölti be a hívőket, hogy hiteles tanúi legyenek halálának, feltámadásának és eljövetelének, amely reménységünk szerint hamarosan megtörténik.