Interjút készített Németh Sándorral a Magyar Idők

A demokratikus legitimitás nélküli világelit és az általuk minden eszközzel meggyengíteni próbált nemzetállamok küzdelmében a magyar miniszterelnöknek központi szerepe van, mert politikájának társadalmi támogatottsága a nemzetállami koncepció életképességét bizonyítja. Emiatt támadják minden fronton – nyilatkozta lapunknak Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze.
Mintegy két hónapja egy interjúban szörnykoalícióként írta le azt a lehetséges, Jobbikkal dúsított baloldali ellenzéki összebútorozást, amely akkor még csak körvonalazódott. Beigazolódtak a balsejtelmei?
 
A hódmezővásárhelyi független polgármesterjelölt győzelme után, akit csupán a háttérből támogattak, erőlködés zajlik, hogy teljessé váljon ez az összefogás. Én azonban nem látok olyan programot, amely ezt a négy pártot, jelesül az MSZP-t, a Jobbikot, a DK-t és az LMP-t egyesíteni tudná. Az ellenzéki pártoknak feltétlenül szükséges lenne egy olyan perspektívát mutatniuk a magyar társadalom számára, ami több annál, mint a hatalom puszta akarása.
 
Ők közös programelem gyanánt ismételgetik, hogy úgymond Euró­pához akarnak tartozni.
 
Gyakran elhangzik, hogy be akarnak illeszkedni az Európai Unió trendjeibe, ám ez számomra nem feltétlenül kecsegtető jövőkép. Az unió a fennállása óta talán most éli át a legmélyebb válságát. Keresztényként nyugtalanító látni az ellenzék számos törekvését. Nekünk fontos a család, a házasság, a nemzeti önrendelkezés, mert ezek az alapértékek állnak össz­hangban a keresztény tanításokkal. Ma a felülről vezérelt keveredés, amit migrációnak hívnak, jelenti a legnagyobb kihívást.
 
Az ellenzéki pártok nem vallanak nyíltan színt, miközben – legalábbis közülük a baloldaliak – támogatják a migrációs, globalista szándékokat. Mi viszont figyelünk arra, hogy a pártok programjaiban miként jelennek meg a számunkra fontos értékek.
 
A beígért programok betartása sem mellékes körülmény. Régebben volt rá példa, hogy a kormányra kerülő erők homlokegyenest más programot akartak a lakosságra ráerőltetni, mint amivel a szavazatok relatív többségét megszerezték.
 
Igen, ez is fontos szempont. Nem mindegy továbbá, hogy van-e egy pártnak kormányzati tapasztalata. Más pártokkal kapcsolatban viszont éppen az int elővigyázatosságra, hogy róluk rendelkezünk ugyan tapasztalatokkal – de azok negatívak. Ugyanígy van olyan miniszterelnök-jelölt is, akivel szemben a társadalom nyolc éven keresztül pozitív benyomásokat gyűjthetett. Más jelöltnél inkább azt látom, hogy évente kicseréli a nézeteit, s a vele kapcsolatos tapasztalatok is riasztók.
 
Az iménti leírás azonban nemcsak a tegnap még magát radikálisnak előadó aspiránsra illik, hanem egy másik versenyzőre, aki szinte már min­den ballib pártot belakott a politikai palettán. Vagyis – hogy nevesítsük – Vona Gábor Jobbik-elnök ­mellett Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd kormányfőjelöltje sem a nézetei állandóságáról híresült el.
 
Számunkra fontos szempont a kormányzásra való képesség, és ez egyértelműen a jelenlegi miniszterelnök mellett szól. Objektív tény, hogy nincs olyan személy az ellenzéki oldalon, aki Orbán Viktorhoz hasonlóan alkalmas volna az ország vezetésére.
 
A hódmezővásárhelyi választás után úgy tűnik, pusztán eredménykampánnyal nem lehet semlegesíteni az ellenzéki oldalról áradó hiteltelenítési próbálkozásokat. Fel tudják venni a versenyt a keresztény emberek anélkül, hogy leereszkednének erre a mocskolódási szintre?
 
A kommunista rendszerben csak akkor engedték a közéletbe a hívő embert, ha alkalmazkodott a materialista elvárásokhoz. Ez a több évtizedes visszafojtottság a rendszerváltás után jó ideig éreztette hatását. Mára azonban kialakulóban van egy emancipált, öntudatos keresztény életstílus, magatartás, amely nem engedi, hogy megfélemlítsék. A legjobb példa erre Donald Trump megválasztása, amelyben az amerikai keresztény közösségeknek jelentős szerepük volt.
 
Ez a folyamat Európában is megindult, itt is egyre aktívabbak a keresztény közösségek, akik már nem tűrik szótlanul azt, hogy az úgynevezett liberális mainstream a világnézeti meggyőződésük miatt kirekessze őket. A vallás elleni támadások pedig ellenkező hatást váltottak ki: a hívő emberek részt akarnak venni a közéletben, a politikában, és olyanokat szeretnének megválasztani, akik a kereszténység védelmét is vállalják.
 
Sokan látják úgy, hogy a keresztény, nemzeti alapállású ember éppen azért került a liberálisok célkeresztjébe, mert öntudatos és van értékrendje.
 
A globalista erők nagy léptékű változásokba kezdtek világméretekben, és közülük sokan úgy gondolják, hogy a keresztény emberek akadályozzák ezeket a folyamatokat. A mai alkotmányok már többnyire nem tartalmazzák a klasszikus modellt, a család, a nemzet védelmét, értékként való elismerését. Ugyanígy feladják a szexualitással kapcsolatos évezredes, természetes erkölcsi hozzá­állást, és mindenütt igyekeznek fellazítani a tradicionális társadalmi kereteket. Csakhogy ha lemondanánk a klasszikus alapértékekről, feleslegessé válna maga az egyház is. Persze meglehet, pontosan ez a gyökértelenítés a cél, hogy aztán az embereket eszközként felhasználhassák bármire. Úgy tűnik, az a tervük, hogy a nemzeteket alárendeljék egy globális akaratnak, nemzeteken felüli centrumnak. Ennek a szándéknak az egyik legfelháborítóbb kiszolgálója és végrehajtója az Európai Bizottság.
 
Holott az Európai Bizottságnak, miközben az uniós kormány mezé­ben tetszeleg, felhatalmazása szerint csupán adminisztratív szerepe lenne. Milyen veszélyeket rejt, hogy a hasonló, kinevezett bizottságok rovására háttérbe akarják szorítani a nép által megválasztott testületeket?
 
Szemünk előtt zajlik a demokratikus legtimitás nélküli, önkinevezett világelit által kitervelt szuperállam és a nemzetállamok küzdelme. Az utóbbiakat minden eszközzel meg akarják gyengíteni, ezért a megbízható, senkinek sem felelős káderekkel feltöltött intézményeket ruházzák fel hatalommal. Ebben a küzdelemben Orbán Viktornak központi szerepe van, mert politikájának eddigi társadalmi támogatottsága a nemzetállami koncepció életképességét bizonyítja, és olyan – nehezen cáfolható – érveket fogalmaz meg e koncepció mellett, amely világszerte sokak érdeklődését és szimpátiáját kivívta. Emiatt támadják minden fronton.
 
Kívülről úgy látszik, nem is többségben, hanem egyenesen monopóliumban gondolkodnak. Hogy senki ne mondhasson mást, mint ők, mert az ragadós példa lehet.
 
Az Európai Unió vezetése homogenitásra tör, és ezzel párhuzamosan a nyugati, a véleménymonopóliumot tükröző tömegmédia elképesztő szitokszavakkal illeti azt, aki ellentmond. Az alsó szinteken látszólag demokráciát akarnak kialakítani, ám itt is az NGO-kat tekintik mérvadónak, amelyeket többnyire szintén kívülről szerveznek, finanszíroznak. Sok mai jelenségről azt látjuk, a birodalomépítés jellemzőit tükrözi. A felülről erőltetett migráció (amely valójában erőszakos népességcsere), az identitások relativizálása, elmosása mind ezt segíti.
 
Kulturális relativizmust akarnak létrehozni, amiből viszont óhatatlanul a kereszténység kerül ki vesztesen, hiszen nem áll mellette a politikai vezetés, sőt a bevándorlást támogató döntéseivel inkább a mély európai gyökerekkel nem rendelkező vallásokat segíti. Az etnikai keveredéssel, illetve az őslakosság másodrendűvé tételével elveszhet a nyelv és a szülőföld, mert ha a demokratikusan megválasztott vezetők nem határozhatják meg még azt sem, hogy ki éljen az ország területén, akkor az állam gyámság alá kerül, és elveszíti szuverenitását.
 
A választások azonban azt jelzik Európában, hogy az egyenkoreográfia végrehajtása nehezen fog menni, hiszen a többség nem rájuk szavaz.
 
Sok jelből úgy tűnik, hogy növekszik az ellenállás Nyugaton is, bár lehet, hogy későn ébredtek. Közép-Európában a kritikus észlelési idő rövidebb volt, köszönhetően a kommunista szovjet rezsimek alatt eltöltött évtizedek tapasztalatainak és az erőszakolt privatizáció okozta gondoknak.
 
Szomorú, hogy amíg a Kádár-rendszerben a Nyugathoz akartunk hasonlítani, ma már azt kívánjuk: ne legyünk olyanok, mint ők.
 
Nálunk vékonyabb az a társadalmi réteg, amely materialista alapon nézi a világot és beveszi az európai értékekről szóló primitív blablát. Ők azt mondják, szeretnék Európát követni. Na de milyen európai értékrendet? A Szent Pál-it, ami értékeket hozott be, a római jogra épülőt, a görög demokrácia ­hagyományait vagy a jakobinus forradalmi diktatúráét? Attól tartok, sokan ez utóbbi ­rossz emlékű hagyományt szeretnék érteni európai­ság alatt.
 
Bíztam abban, hogy a rendszerváltással, a keleti típusú kommunizmus bukásával az ideologikus államnak vége. Ám a marxizmus ismét itt dörömböl a kapuinkon. A kulturális marxizmus egyfajta valláspótlék lett. Pedig ha nem is lehet Marx nyakába varrni a kommunizmus mind a százmillió áldozatát, de egyértelmű, hogy ő volt a pusztítás egyik meghatározó prófétája. Lenin, Sztálin, Pol Pot nem tudtak volna rombolni az általa kitalált gyűlölködő, uszító ideológia nélkül. Ezen alapul számos mai tévtan, a genderideo­lógiától a migrációt pie­desztálra helyező politikáig. Kialakult egy olyan párhuzamos valóság, amelyet sokan a deep state, mélyállam néven emlegetnek. Ennek az önjelölt, nemzetek feletti elitnek a szemében a mai napig a marxizmus a követendő ideológia.
 
Érdekes, hogy éppen azok hivatkoznak keresztény értékekre, könyörületességre, szolidaritásra a gazdasági bevándorlók korlátlan befogadása mellett érvelve, akik diszkriminálják a keresztényeket.
 
A keresztény értékrendben nem válik élesen külön a türelem az igazságosságtól. Ha elveszik a hazánkat vagy bántalmazzák az itt élő embereket, nem mondhatom azt, hogy legyetek továbbra is türelmesek. Magyarországon szerintem – a főként külföldről hallott vádakkal ellentétben – nincs idegengyűlölet, sőt inkább idegenkultusz van.
 
Migráció mindig is volt, ellenőrzött módon. 2015 óta azonban ellenséges szándékú, irányított behatolás zajlik Európa irányába, ami felébresztette az emberek természetes védekező reflexeit és igazságérzetét. Úgy szól az írás: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. De azt nem mondja, hogy szeresd jobban az idegent, mint magadat és a hozzád tartozókat.
 
Lehet, hogy tudatosan nem foglalkoznak az emberek véleményével itthon sem a migrációpárti szponzoroknak megfelelő pártok? 1990 óta mindig voltak a kampányokban fenyegetések, ám most mintha már lemondtak volna a polgárok meggyőzéséről, csak fenyegetőzésekkel operálnak.
 
A marxisták pedig mindig a karaktergyilkosságokban, a kipellengérezésekben bíztak, hogy hisztérikus hangulatot keltsenek. Ez történik jelenleg is, amikor a kormánypártok politiku­sait gyakran átlátszóbbnál átlátszóbb álbotrányokkal akarják lejáratni. Ez nem jelenti azt, hogy a Fideszben és holdudvarában ne lennének valódi ügyek – nagyon is vannak. De ezekre nem jelent megoldást a kormányzóképességét eddig nem bizonyított, vagy éppen a kormányzóképtelenségét már nagyon is bizonyított ellenzéki pártok kormányra kerülése.
 
Ráadásul eddig nem volt szokás, hogy egymás szimpatizánsi körét is olyan élesen támadják, mint ma. 2015 óta különösen nem akarják tudomásul venni, hogy az embereknek más lehet a világképük, mint az övék. Ennek tulajdonítható, hogy mára a kereszténység a legüldözöttebb, kipellengérezett vallás lett.
 
A trend Amerikából indult el. Az ezredforduló körül a liberálisok attól tartottak, hogy az ifjabb Bush megválasztása után újabb konzervatív hullám jön, és ezért elindították vagy felerősítették a ma látható militáns liberális mozgalmakat. Obama elnöksége alatt már egyértelműen lehetett érzékelni, hogy a keresztényeket meghurcolják, képviselőiket gyakran morálisan, sőt egzisztenciálisan is igyekeznek tönkretenni. Ennek szakadt vége Trump elnökségével, ám Európában egyelőre még a régi szelek fújnak.
 
A migrációpárti, konzervatívellenes erők lehet, hogy késésben vannak? Az EU kapkodása, a betelepítés már-már hisztérikus felerősítési szándéka, a Soros-féle szervezetek szembetűnő aktivitása erre utalhat.
 
A sietség részint annak tulajdonítható, hogy az Európai Parlament és az Európai Bizottság mandátumából már csak egy év van hátra. Soros esetében a türelmetlenség előrehaladott életkorából is fakadhat. A Juncker nevével fémjelzett, a globalizmust kiszolgáló politikával szemben nő az elégedetlenség, és ezért, amíg lehet, mielőbb szeretnék keresztülhajszolni a politikai döntéseket, hogy kész helyzetet teremtsenek.
 
Amióta lerakta a garast a bevándorlás ellen, támadják önt. Miként lehet feloldani azt a kettősséget, hogy az érdekeltségébe tartozó ATV viszont baloldali, liberális szimpátiájú?
 
Azt szoktam mondani, hogy az ATV a legfüggetlenebb tévécsatorna, mert nem tükrözi a tulajdonosa értékrendjét. Másrészt mégiscsak megjelenhetnek benne a konzervatív, nemzeti értékek is, szemben más baloldali médiumokkal. Az ATV – baloldali szemlélete ellenére – olyan keresztény műsorokat is sugároz, amelyek pozitív értékeket közvetítenek. Ismerek olyan baloldali politikusokat, akik bevallották: nézik ezeket a keresztény műsorokat. Ha az ATV helyén egy vadliberális csatorna működne, elmaradna ez a felvilágosító, jószolgálati tevékenység.
 
A baloldal kezd antiszemita jegyeket mutatni, miután olyan muzulmán bevándorlótömeget akar Európába importálni az őket elhagyó választók pótlására, amely a zsidóságra végveszélyt hoz. Mi a véleménye erről?
 
Míg hazánkban egyre csökken a létező, de nem számottevő antiszemitizmus, addig ez sajnos Nyugaton egyre erőteljesebb. A zsidósággal szembeni atrocitások a migráció előrehaladtával mind gyakoribbak. A liberálisok elítélik a holokausztot, de nem hajlandók észrevenni, hogy a zsidóságot ma újra a nácizmus korszakához ­hasonlóan kezdik diszkriminálni. A baloldal Izrael-ellenessége is ennek a burkolt antiszemitizmusnak a megnyilvánulása, hiszen Izrael minden zsidó számára az anyaország. Nem tehetek róla, de néha az az érzésem, hogy egyesek szemében csak a halott zsidó a jó zsidó.
 
A ’68-as szélsőbalos forradalmi nosztalgiában fürdőző nyugati értelmiség ma is a haladás igézetében él?
 
Pedig távolról sem mindegy, merre haladunk, hiszen az irány lehet egyenesen a szakadék felé is. Ebben azonban nem érdemes követni őket, inkább álljunk meg, amíg szilárd talaj van a lábunk alatt.
 
Forrás: Magyar Idők
Megjelenjen a hit.hu/media/hitradio aloldalon is?: 
Nem