Kik fenyegetik a vallásszabadságot?

Barjézusok mindig is voltak, és most is vannak. Barjézus azt az embertípust jelképezi, aki ellenségesen fogadja az evangélium hirdetését, és nem csupán az igehirdetőket támadja, hanem az embereket is szembe akarja fordítani a hittel, az evangélium üzenetével. A Biblia az ilyen embert Isten ellen harcolónak nevezi.

Az Isten elleni harcolás nem csupán egyéni magatartás, hanem gyakran politikai rendszerekben is testet ölt. A történelem során számos olyan rendszer alakult ki, amelynek fő célja az volt, hogy Isten ellen küzdjön, megakadályozza az embereket abban, hogy Istennel az Ő beszéde szerint találkozzanak, és az Ő igazsága alapján éljék meg hitéletüket.

Egyiptom és a Béliál fiai

Az Ószövetségben erre példa az egyiptomi rendszer, amit a fáraó jelképezett. Isten a fáraót megkeményítette, a birodalom vezérének keménysége pedig abban nyilvánult meg, hogy mindig szemben állt Mózessel. A fáraó végsőkig elment az Isten elleni harcolásban, a tíz csapás, valamint a Veres-tenger kettéválasztásának története erről szól.

Később ez a harcolás Izraelen belül is megjelent. A Biblia ennek kapcsán olyan kifejezést említ, mint a Béliál fiai, ami azokra a zsidókra vonatkozott, akik törvénytelenségben, a Tórával szemben éltek, cselekedtek, gondolkodtak. Ilyen személy volt Izraelen belül Kóré, Dátán, Jézabel, akik a próféták ellenségei is voltak, mindig Isten munkáját akarták megállítani, és a karizmatikus embereket üldözték.

Az evangélium harca

Az Újszövetségben is megjelentek ilyen emberek. A Szanhedrin többsége Jézus Krisztus ellenségének tekintette magát, és mindent elkövetett, hogy Jézus Krisztust kivonja a forgalomból. Végül József és Nikodémus kivételével halálra ítélték Jézust. A középkorban évszázadokon keresztül ez jellemezte a feudalizmust, a modern korban pedig a diktatúrák tették ugyanezt. Összességében elmondható, hogy csak ott nem harcolnak az evangéliummal szemben, ahol jogállam van.

Magyarországon az elmúlt húsz évben nagy szabadság volt az evangélium hirdetésére, szerintem nagyon jó úton járt Magyarország. A vallásszabadság érvényesülése kapcsán említhetünk olyan jelenségeket, amik azt jelzik, hogy némelyek visszaélnek ezzel, de én mégis azt gondolom, hogy a jelenlegi jogszabályokkal vissza lehet ezt szorítani. Azt vallom, hogy úgy is meg lehet változtatni a vallási törvényt, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság ne sérüljön, mégis nagyobb védelmet kapjon a társadalom a vallásszabadsággal való visszaéléssel szemben.

A szélsőjobb fenyegeti a vallásszabadságot

Ami a szabadságjogokat illeti, Magyarországon nagy küzdelem zajlott a kilencvenes évek elején, még a törvényalkotás után is, de végül, különösen az elmúlt nyolc-kilenc évben tapasztalataim szerint a politika és a társadalom is tudomásul vette a vallásszabadságot. Nem tudnék az elmúlt évekből olyan történetet mondani, ami a vallásszabadságot jelentősen fenyegette, megsértette. Napjainkban a szélsőjobb társadalmi támogatottságának növekedésével nőtt a szabadságjogokra leselkedő veszély, ezen erők több prominens képviselője nyíltan fogalmazta meg azt, mit is akar valójában. Szerintem Magyarország számára ez nem járható út! Nagyon rossz fejlemény lenne, és számomra elfogadhatatlan, ha az ország visszalépne a diktatúrák tradíciójához.

Felmerül a kérdés, hogy a kereszténység és a szélsőjobboldal összeegyeztethető-e egymással? A szélsőjobboldali pártok Európa-szerte egymástól eltérő programokat hirdetnek. Ezen erőket Magyarországon átitatja az anticionizmus, az antiszemitizmus és az evangéliumi keresztény-ellenesség. Ezen erők csak tradicionális, kulturális szempontból érintkeznek a kereszténységgel, de lényegét tekintve a kereszténységgel szemben állnak.