Média

  • Hetek

    A Hetek országos közéleti hetilapot Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze alapította 1997-ben. Az országos terjesztésű, napilap struktúrájú, politikai-közéleti hetilap azóta az ország egyik közismert és meghatározó hetilapjává vált. Karakterét alapvetően a hír- és eseményértelmezések, a társadalmi- és külpolitikai folyamatok elemzése, a háttér-információk, és a prognózisok határozzák meg, de az alapító főszerkesztő, Németh Sándor is rendszeresen publikál a Hit és Értékek rovatban.

    A Hetek témaérzékenysége az elmúlt években számos esetben irányította rá a figyelmet társadalmi és szociológiai problémákra, szolgált közéleti viták alapjául, és inspirálta a magyar média más szereplőit például a zsidósággal kapcsolatos kérdésekhez való hozzáállásával. Izrael Állam 60. születésnapja alkalmából a Hetek egy antológiát is megjelentetett archívumából Hős új ország címmel.

    A 2009-es év újdonsága volt a Hetek Közéleti Klub elindulása, amelynek vendégeit tavasszal a magyar nagypolitika szereplői adták, decemberben pedig Elie Wiesel volt a Klub vendége a Hit Parkban megrendezett tízezres antifasiszta nagygyűlésen.

    Vendégei 2009-ben:

    Április:

    • Bokros Lajos volt pénzügyminiszter
    • Kira Péter, a Leumi Bank Svájc vezető közgazdásza
    • Heim Péter, az Aegon Alapkezelő vezetője
    • Hamecz István, az OTP Alapkezelő elnök-vezérigazgatója

    Május:

    • Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere
    • Demszky Gábor főpolgármester
    • Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke
    • Szentiványi István, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke

    Június:

    • Kiss Péter társadalompolitikai miniszter

    December:

    • Elie Wiesel Nobel-békedíjas író, holokauszt túlélő

     

    Vendégei 2010-ben:

    Szeptember:

    • Natan Saranszkij, emberi jogi aktivista

     

    Kapcsolódó linkek:

     

  • Hit Rádió


    A Hit Rádió a nap huszonnégy órájában sugároz magyar és nemzetközi keresztény könnyűzenei műsorokat, riportokat, istentiszteleteket.

    A Hit Rádió hallgatásához kattintson ide.

     

  • Hit Stúdió

    A Hit Stúdiót Németh Sándor alapította a kilencvenes évek elején azzal a céllal, hogy a hit üzenete a televízión keresztül eljusson a magyar otthonokba. A stúdió első munkái között szerepel a közel húsz darab, a közszolgálati televízióban felvételről sugárzott Hitköznapok című fél órás műsor. A Hit Stúdió másik célkitűzése a bibliai műveltség terjesztése és Izrael üdvtörténeti szerepének megismertetése a magyar emberekkel. E cél megvalósításaként tucatnyi izraeli útifilm, egy Izrael megalapításának 60. évfordulójára készült kisfilm, megannyi televíziós interjú – például Dore Golddal, Chaim Richmannal, Doron Spielmannal, Tomi Lapiddal, Elie Wiesellel – és a Szentföldön készült helyszíni tudósítások gazdagítják a Hit Stúdió repertoárját, amelynek producere a gyülekezet vezetője, Németh Sándor.

     

     

  • Új Exodus


    Az Új Exodus a Hit Gyülekezete teológiai és hitéleti folyóirata, amelyet Németh Sándor 1989 júniusában alapított. Az Új Exodus volt az első karizmatikus teológiai folyóirat Magyarországon. A vezető lelkész azóta is a lapot szerkesztő Teológiai Bizottság elnökeként tevékenykedik. A kiadványban a zsidó-keresztény, bibliai alapokon tárgyalt szellemi-erkölcsi kérdések mellett kiemelt figyelmet kapnak az Izraellel és a zsidósággal kapcsolatos témák is. Az impozáns megjelenésű magazin a Szent Pál Akadémia Bibliafordító Bizottsága által készített új fordítások egyik fóruma is.

    Az Új Exodus archívumának megtekintéséhez kattintson ide

  • , Patmos Records

    Patmos Records

    A Patmos Records a Hit Gyülekezete kiadó- és terjesztő szervezete 2010-ben alakult. Az egyház kiadói tevékenységét azonban 1988-ban, még illegalitásban kezdte. Napjainkra ez a kiadói munka több társkiadóval kiegészülve közel 100 kiadvánnyal rendelkező portfólióval büszkélkedhet, amelyben a könyveken túl e-könyvek, CD-k, DVD-k is helyet kapnak. Az egyház az elmúlt évtizedekben olyan elismert keresztény vezetők és szerzők könyvei jelentette meg, mint Derek Prince, Kenneth E. Hagin, Marilyn Hickey, Randall Price, Kevin Howard, Marvin Rosenthal, John Hagee vagy Lester Sumrall. Ezek a kiadványok itthon és a határainkon túl is formálták a neoprotestáns közösségeket.

    A kiadó gondozásában megjelent könyvek a Patmos Book and Cafe belvárosi  (V. kerület, József nádor tér 9.) üzletén túl Budapesten a Hit Parkban, a Hit Gyülekezete vidéki istentiszteleteinek helyszínein, valamint a kiadó internetes könyváruházában is megvásárolhatóak.

    Németh Sándor írásai a Patmos Records gondozásában: