A szelíd olajfába oltott ág

Emberként, keresztényként, magyarként a zsidó Kinyilatkoztatás a legnagyobb áldást jelenti az éle­temben. Nagyon hálás vagyok a Mindenhatónak, hogy megismerhettem, képviselhetem és szolgálhatom; ez adja életem értelmét, célját. Mielőtt rátaláltam volna – pontosabban mielőtt ez a gazdag örökség rám talált –, többféle vallás és filozófia iránt érdeklődtem, de a hetvenes évek elejétől, különösen az Istennel való találkozásom után ismertem fel, hogy a zsidó-keresztény Kinyilatkoztatás még most is kimeríthetetlen értékeket és igazságot hordoz, melyért érdemes élni, akár meghalni is. Megtérésem előtt sem volt problémám sem a zsidósággal, sem Izraellel, sőt kifejezetten szégyelltem azt, ahogy a kereszténynek nevezett világ több mint másfél évezreden át bánt a zsidókkal. Ezen belül is égő szégyen az, ami a magyar zsidósággal történt a zsidótörvények meghozatala előtt és után; és különösen borzalommal töltött el e kegyetlen, embertelen bánásmód végkifejlete: hatmillió – Magyarországról hatszázezer – ártatlan zsidó halálba küldése.

A Szentírás megismerése döbbentett rá, hogy az egész emberiséghez hasonlóan én is a zsidóság adósa vagyok az Isten országának azokért az igazságaiért, szellemi kincseiért, szövetségeiért és bibliai személyeiért, amelyekkel Isten népe megáldotta a világot. Lukács evangélista kivételével az újszövetségi írásokat is zsidó emberek írták, akik nemzeti identitásukhoz azután is ragaszkodtak, hogy azt hirdették, Jézus a Messiás, és hogy a nemzetek fiai a Názáretin keresztül csatlakozhatnak Ábrahám áldásaihoz. A Bibliát a zsidóság adta az egyháznak, a világnak. Szerintem a keresztényeknek, a nemzeteknek e történelmi tény miatt is olyan konkrét cselekedetekkel kellene kifejezniük a zsidóság iránti tiszteletüket, szeretetüket, amelyeknek eredménye garantálná a diaszpórazsidóság és Izrael Állam számára a szabadságot, a biztonságot és a békét az ókori Izraelt és Templomát tagadó radikális muszlim, valamint a holokausztot tagadó neonáci, újnyilas, antiszemita fenyegetésekkel szemben is.

Pál apostol szerint a nemzeti háttérrel rendelkező kereszténység a szelíd olajfába beültetett ág, amelyet a gyökér hordoz, és ebből nyeri a kenetet, az életet, az erejét. Figyelmezteti az Új Szövetség hívőit, hogy a Kinyilatkoztatás történetét ne állítsák a feje tetejére. Ne fuvalkodjanak fel a zsidósággal szemben, és ismerjék el, hogy kegyelemből kerülhettek be Izrael áldásaiba, amelyekben a zsidósággal együtt osztozhatnak, ha hitben, alázatban járnak, és szeretettel viszonyulnak Izraelhez, akit Isten nem vetett el, mert „eljő Cionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat”. (Római levél 11:26) A napjainkban nemzetközi szinten is kialakuló zsidó–keresztény szövetség a korai zsidókeresztény alapelveken áll, és a teológiai különbségek ellenére elismeri a zsidóságnak az Erechez való történelmi előjogait, a judaizmus történeti elsőbbségét, a kereszténység ebből való eredetét, és megvalósítja a kettő szereteten alapuló egymás mellett élését. Jézus szerint is „a teljes Írás fel nem bontható”; ő hangsúlyozta a Tórában és a Prófétákban található próféciák örökérvényűségét. Őszintén bevallom azt is: nem gondoltam volna, hogy bizonyos társadalmi csoportokban ilyen erős Magyarországon a keresztény színezetű antiszemitizmus, mint ahogy napjainkban tapasztalhatjuk. Ennek ellenére továbbra is még elszántabban fogunk küzdeni a zsidóság, de szerintem a magyarság és a kereszténység sorsát is megrontani szándékozó, a demokrácia alapértékeit is tagadó neonáci és újnyilas jelenségek ellen.

A magyarországi zsidósággal való kapcsolataink erősítésében nem a térítés szándéka mozgat. Tisztában vagyok a zsidóság Istentől kapott, a ke­resz­ténységtől különálló, de azzal párhuzamos útjával, melynek csúcspontján Isten dicsősége, a Sechina empirikusan is érzékelhető módon visszatér majd a kiválasztott helyre, Cionba. Meggyőződésem szerint Izrael föltámadása, a nemzetek barátsága és a világ békéje ettől függ. Ebből nyerik majd a népek a nyugalmukat, és ez tölti be az emberiség életét olyan szellemi értékekkel, amelyek felemelik a biológiai létezés korlátai fölé, és a háborúk, az igazságtalanságok, a bűn és a bűnhődések világkorszakának a végét jelentik.

A zsidóság és Izrael minden vonatkozásban emberfeletti feladatok elvégzése előtt áll. Sok hívő társammal együtt kiváltságnak tartjuk, hogy egyházi, nemzeti feladataink végzése mellett támogathatjuk zsidó barátainkat, testvéreinket, Izraelt, hogy minél kevesebb áldozat árán valósuljanak meg mindazok a célkitűzések, amelyek közös hitünk szerint a világtörténelem spirituális lényegét teljesítik be. Ugyanakkor elismerjük és tiszteletben tartjuk azokat is, akik zsidó származásuk mellett e spirituális küldetést figyelmen kívül hagyva, másképpen, más helyen keresik földi boldogulásukat, közösséghez tartozásukat vagy akár üdvösségüket.

Izrael melletti kiállásunkban a személyes szimpátián túl Jeremiás próféta utasítása is szerepet játszik, aki a pogányok számára is feladatul jelölte meg, hogy Izrael fiainak a jelen korszak végén megvalósuló egybe­gyűjtését, Izrael Állam létezését a történelem Urával hozzák összefüggésbe: „Halljátok meg az Úrnak szavát, ti pogányok, és hirdessétek a messze való szigeteknek, és ezt mondjátok: Aki elszórta Izraelt, az gyűjti őt össze, és megőrzi, mint a pásztor a maga nyáját. Mert megváltotta az Úr Jákóbot, és kimentette a nálánál erősebbnek kezéből. És eljőnek és énekelnek Cion ormán, és futnak az Úrnak javaihoz, búza, bor, olaj, juhok és barmok nyája felé, és az ő lelkük olyan lesz, mint a megöntözött kert, és nem bánkódnak többé. Akkor vigadoz a szűz a seregben, és az ifjak és a vének együttesen, és az ő siralmukat örömre fordítom, és megvigasztalom és felvidámítom őket az ő bánatukból.” (Jeremiás 31:10–13)

A világ számára az alijázás, Izrael állama egy politikai, természetes, történelmi folyamat megnyilvánulása és eredménye, de nekünk bizonyság Isten hűségéről és a Szentírás hitelességéről is. Feladatunknak érezzük azt is, hogy képviseljük a zsidóságnak az Ábrahámtól fogva, közel négyezer éve sokszor reménytelensége ellenére reménykedve megőrzött hitét. Ez a hit mindig tisztában volt azzal, hogy a látható dolgok látszólag cáfolhatják még a láthatatlan tárgyát. De ennek ellenére biztos volt abban, hogy amit Isten ígért, azt be fogja teljesíteni, akár az eszelős terrorizmus, az ellenség túlereje vagy a világnak a zsidó sorssal szembeni érzéketlensége dacára is. A fájdalmas és gyakran kilátástalannak tűnő hétköznapok küzdelmei mögött ott rejlik Izrael Istenének keze, amely által a próféták látomásai beteljesednek. A zsidóság számára a történelmi szenvedésekre, fájdalmakra és veszteségekre ez nyújt majd teljes vigasztalást.

Isten áldja meg a magyarországi zsidóságot, Izrael Államot, a Hit Gyülekezetét és Magyarországot egyaránt!