Szükség van-e tisztelet törvényre?

A párizsi terrormerénylet után egyes vallási vezetők, politikusok teljesíthetetlen követeléssel lépnek fel a szabad világgal szemben. A vallások védelmét a szólásszabadság elé szeretnék helyezni, és a jövőben szankcionálnák a vallások, vallási rendszerek, azok alapítóinak, képviselőnek a kritizálását. A Hit Gyülekezete vezető lelkészének írása a Hetekben.
A párizsi terrormerénylet áldozatait is felelőssé tevő politikusok, egyházi emberek ürügyül használják a tragikus eseményeket arra, hogy a vallások iránti tiszteletet jogszabályokkal is védelem alá helyezzék. A tisztelet törvény felvetése szerencsétlen ötlet, ami az iszlamistáknak ad igazat a muszlim tradíció és az európai szabadságjogok közötti konfliktusban. Az elmúlt napokban a párizsi mészárlással kapcsolatban a muszlim hittudósok, imámok által megfogalmazott állásfoglalások is nyilvánvalóvá tették, hogy vallási rendszerüket és alapítójukat, Mohamedet szentnek és sérthetetlennek akarják elfogadtatni az európai nemzetekkel is. Márpedig kontinensünk kultúrájának egyik alappillére, hogy minden rendszerben, állításban – akár vallásiban is – lehet kételkedni, azt kritizálni, tradícióit revízió alá helyezni, sőt akár kipellengérezni is.
 

Mit mondott Jézus?

 
Köztudott, hogy nem mindig volt ez így Európában sem. A vallási tradíciók, dogmák, sőt rendszerek kritizálásáért vagy elutasításáért hosszú évszázadokon keresztül nagy árat kellett fizetniük azoknak, akikben erősebb volt az igazság iránti szeretet, mint a hivatalos, uralkodó vallási rendszer és vezetése iránti lojalitás. Másrészt a keresztényeknek kell leginkább óvakodniuk a hatalmi és spirituális, erkölcsi tekintély szimbiózisától, melynek maga Jézus Krisztus, majd később az apostolok is áldozatai lettek. Jézus Krisztus földi szolgálatának ideje alatt szinte alig múlt el nap, hogy ne kritizálta volna korának hivatalos, hatalom által védett fő vallási áramlatait. Ő ugyan nem volt antijudaista, soha nem szakadt ki Izrael nemzeti keretéből, de a babiloni fogság után kialakult judaizmus tradícióját és annak vezető vallási elitjét rendszeresen és élesen támadta (ahogy ezt tették az ószövetségi próféták is).
 
Alapvető problémának például azt látta, hogy a vallási uralkodó elit az istentiszteletet és a vallási gyakorlatot csupán eszközként használja arra, hogy hataloméhségét kielégítse, jólétét, társadalmi megbecsülését fenntartsa. Ezzel szemben Jézus nem papok, rabbik, lelkészek, hanem Isten eljövendő országát hirdette, akinek a tisztelete személyének, valós nagyságának, értékeinek és tekintélyének szabad döntésen alapuló méltánylásán nyugszik. A Názáreti tudomásul vette, ha elutasították, személyének, szolgálatának káromlásával szemben határozottan, de sohasem erőszakosan érvelt ellenfelei előtt. És azoknak is megbocsátott – már a golgotai kereszten –, akik Pilátustól követelték a megfeszítését.
 

Nem kötelezhető

 
Miért elfogadhatatlan egy hívő számára bizonyos vallási szimbólumok kiemelt védelme? Először is a vallás eredeti rendeltetése (legalábbis a zsidó–keresztény felfogás szerint) Isten személyének és teremtményeinek, embereknek a szeretete és tisztelete. A két nagy parancsolat az Ó- és az Újszövetségben is ugyanaz. A vallási rendszerek tekintélye és tisztelete akkor igazságos és reális, ha az arányos tényleges spirituális és erkölcsi értékeikkel, társadalmi jelentőségükkel, érdemeikkel. Vagyis a vallási rendszerek vezetői, képviselői sem a követőiket, sem a kívülvalókat nem kötelezhetik arra, hogy érték, teljesítmény nélkül vagy a fölött, pusztán azért, mert szervezetük történelmi, vallási jellegű, méltánylásban részesítsék. Ráadásul olyan esetben is, amikor egyértelműen megsértik azokat a klasszikus humanista elveket, amelyek évezredek óta az emberi együttélés legalapvetőbb normáit jelentik.
 
A szólás szabadságának a korlátai ma is be vannak építve a hatályos jogszabályokba. A vallásoknak, különösen a kereszténységnek csak kárt okozna, ha állami törvények garantálnák bizonyos vallási szimbólumaik védelmét, vagy tartanák fenn társadalmi tekintélyüket. Az államegyházi státusz egyetlen főáramú keresztény felekezet javát sem szolgálta az elmúlt több mint másfél évezred során. Sőt ellehetetlenítette a kereszténység átfogó, minden részletre kiterjedő megújulását. A keresztény politikusoknak nem szabad elfeledkezni arról, hogy névadójukat pontosan azért ítélték halálra és feszítették keresztre, mert jogos valláskritikáját a korabeli hatalmi, vallási elit képviselői blaszfémiának állították be. Jézus tanítványai, apostolai sem igényeltek a római impériumtól semmiféle kiemelt védelmet. Csupán azt várták el a hatalmasságoktól, hogy igazságosan járjanak el velük szemben, és ne a vallási ellenfeleik szándékait teljesítsék.
 

Több tiszteletet a kereszténységnek?

 
A konstantinuszi fordulatig a keresztény egyháznak blaszfémiák, üldözések kereszttüzében is azért sikerült az emberek tiszteletét megnyerni, mert volt mit méltányolni, csodálni bennük. Ezt – általánosságban véve – egyre kevésbé lehet elmondani az államegyház státuszába beemelt kereszténységről. Az sem véletlen, hogy a kereszténység jelen korunkban Európában van a legmélyebb krízisben. Az ebből kivezető utat nem az „adj több tiszteletet a kereszténységnek” jogszabályok jelentik. A kereszténység képes szabad, demokratikus országokban haté¬konyan működni, ahol a vallást és kép¬viselőit szabadon lehet kritizálni, és nem tiltják jogszabályok a val¬lási hovatartozás, felfogás megváltoztatását, a megtérést vagy akár Isten Igéjét követő életmódot. Azok a keresztény felekezetek pedig, akik az államtól, kormányoktól várják el, hogy templomaikat, intézményeiket emberekkel töltsék meg, és vallási rendszerük tiszteletét jogszabályokkal kényszerítsék rá a polgárokra, mindig is a hitélet szellemi megújulásának sírásói voltak és lesznek a jövőben is.
 
A vallási rendszerek tiszteletének egyik fő problémája abból származik, hogy Isten a saját létezéséről több évezred óta nem adott empirikus igazolást az emberiségnek. Egymásnak ellentmondó vallási állításokról pedig egy laikus nehezen tudja megállapítani egzakt módon azok valóságtartalmát. Olyan valakit vagy valamit tisztelni, melynek létezéséről, igazságtartalmáról nincs, vagy annak éppen az ellenkezőjéről van meggyőződve az ember, szervilis magatartás. Ilyen, az emberi méltóságot semmibe vevő, megalázó helyzetbe a zsarnokságok, totalitárius rendszerek kényszerítették az embereket. Erről azért szereztünk némi tapasztalatot a szocializmus érája alatt. A néhai április 4-ei vagy a nagy októberi szocialista forradalom ünnepségein diákként elszenvedett kényszereket ostobaság átkeresztelni, keresztény színezettel felöltöztetni, áthagyományozni és rákényszeríteni más világnézetű emberekre. Ez a kereszténység végleges halálát jelentené.
 

Szabadon kritizálni, akkor is, ha fáj

 
Mindaddig, amíg Isten létezése nem lesz tudományos tény az emberiség előtt, jobban tesszük mi hívők, ha küzdünk a vallástalan ellenfeleink szólásszabadságáért, hogy ellenvéleményüket, kritikájukat szabadon, félelem nélkül fogalmazhassák meg velünk szemben is. Még akkor is, ha az igaztalan, fájdalmas vagy megszégyenítő. Az elmúlt három évtized során volt szerencsém elszenvedni ilyeneket, de nem lettem a szólásszabadság ellensége, hanem még inkább annak használója. A valláskritikáknak és blaszfémiáknak a leggyakoribb kiváltó oka nem is az Isten létezése empirikus bizonyítékának a hiánya, hanem az a sok ostoba, értelmetlen szokás, babonaság, képmutatás, amit a kívülvalók tapasztalnak vallásos köreinkből. Az ellenséges kritikák pozitív szerepet játszhatnak az ezektől való megtisztulásban, különösen olyan esetekben, ha azokat a jobbítás szándéka motiválja.
 
Minden vallásnak jogában áll saját meggyőződését abszolút igazságként hirdetni, képviselni, saját hitigazságait és hőseit értékesebbnek tartani más vallási rendszerekkel szemben is. A Biblia Istene kizárólagos, abszolút tekintéllyel szólt magáról, és ezzel együtt kizárta minden más istenség létezését. Az Exodus során Izraelnek átadott parancsolataiban a más nemzeti, vallási rendszerekkel szemben határozza meg önmagát, amikor is kijelenti, hogy ő az egyedüli igaz Isten, aki Izraelt megszabadította, és idegen istenek, bálványok tiszteletének a tilalmát elrendelte. A Szentírás könyvei a judaizmus és a kereszténység torzulásait és a különböző nemzeti, vallási rendszerek kritikáit és negatív értékítéleteit is tartalmazzák. Már a Tízparancsolat első parancsolatai is elválasztják az igaz istenképet a többi vallási istenképtől. Az Exodus tíz csapása az egyiptomi isteneket is sújtotta, ezek vallási szokásainak, tradícióinak a követése a zsidók számára tilos volt.
 

Egymással is vetekedő vallások

 
A Biblia nem a vallások, hanem az emberek tiszteletét hangsúlyozza. A vallásnak pedig az Isten és az emberek tiszteletét kell szolgálnia. A különböző vallások paranoid védelmében a félelem is központi motiváció, amely az isten létezésével kapcsolatos belső bizonytalanságból ered. A Biblia Istenének védelme azt a célt szolgálta, hogy az emberekben kialakított istenkép a kinyilatkoztatott igazságon és ne az emberek által önkényesen kialakított fogalmakon alapuljon. A vallások ezért nem voltak soha statikus állapotban, mindig változnak, mozgásban vannak, átalakulnak. Ez igaz a zsidó–keresztény kinyilatkoztatáson alapuló hitigazságok interpretációira is, melyek igazságtartalmát és ortodox értelmezését a Messiás visszajövetele fogja bizonyítani, s ezáltal Isten jelenlétének empirikus igazolása is lesz a Földön a zsidó–keresztény reménység szerint.
 
A vallások egymással is vetekednek, hogy egyre több embert megnyerjenek, ezekből azonban nem feltétlenül származnak vallásháborúk, véres leszámolások, megtorlások. Különösen akkor nem, ha vallási hovatartozástól függetlenül a különböző vallások követői megtanulják egymás emberi méltóságát tisztelni. A keresztény politikusoknak tisztában kell lenniük azzal is, hogy az evangélium hirdetése szólás- és vallásszabadságot feltételez. Ahol ez nincs meg, ott vallási elnyomás van, hiszen az emberek nem újíthatják meg, nem változtathatják meg Istenről alkotott felfogásukat, holott a történelem tanúsága szerint egyetlenegy vallási felekezet sem mondhatja magáról, hogy birtokolja és hitelesen képviseli a földön Isten teljes igazságát, természetét. Ebből a tényből következően a polgárok számára biztosítani kell, hogy szabad választásuk alapján keressék boldogulásukat, üdvösségüket, és kutassanak Isten után. Tragikus hiba lenne megismételni az uralkodó felekezetekhez való röghöz kötésüket.  
 

Párizs kihívása

 
A párizsi tragédia egyik legmegrendítőbb kihívása szerintem az, hogy feladjuk-e olyan vallási rendszerekkel szembeni kritikánkat, elutasításunkat, amelyek nem felelnek meg sem az Istenről alkotott képünknek, sem az emberi szabadság iránti igényünknek. A korai apostoli egyház azért is volt sikeres, mert még az államhatalmi védelem alatt álló római istenektől való megtérésre is fel merte szólítani a hallgatóságot. Pál apostol például Lisztrában a Jupiter kultuszából való megtérést hirdette, és hiábavalóságnak nevezte a neki bemutatott áldozatot. Igaz, hogy utána a város polgárai megkövezték, de felállt és továbbra is bátran hirdette azt, akiről teljes meggyőződést kapott karizmatikus megtapasztalás által. Athénban, a görög kultúra szentélyében arra szólította fel a görögö¬ket, hogy a tudatlanságon alapuló vallási rendszereikből térjenek meg, és ne keverjék össze az emberek és a bálványszobrok méltóságát. A hallgatóság soraiból sokan nem fogadták el Pál üzenetét, de humanista elveket követve toleránsan viszonyultak hozzá, és nem kövezték meg. De akár Jézusra is visszautalhatunk, aki Sikárban egy szamariai asszonnyal beszélgetve világossá tette, hogy egy olyan agnosztikus vallás követője, amelyben nincs istenismeret. Az ilyen vallási rendszert Jézus hatástalannak és értelmetlennek tartotta. Ezen a téren a világ sajnos nem sokat változott. Most is számos vallási rendszer áll Isten keresésének és megismerésének útjában, és az is előfordul, hogy sem a vallásuk kialakulásával, sem annak alapítójával kapcsolatos tényközlést nem akarják engedélyezni.
 

A vallások védelme vs. szólásszabadság

 
A párizsi terrormerénylet után egyes vallási vezetők, politikusok teljesíthetetlen követeléssel lépnek fel a szabad világgal szemben. A vallások védelmét a szólásszabadság elé szeretnék helyezni, és a jövőben szankcionálnák a vallások, vallási rendszerek, azok alapítóinak, képviselőnek a kritizálását. Ettől a különleges védelemtől Párizsban és más európai városokban már rég megfosztották a királyokat, a császárokat, sőt a római pápát is. Nem csekély áldozatok árán jutott el civilizációnk a szabadsághoz, amivel ha nem élünk, akkor elveszítjük, ha nem védelmezzük, akkor elorozzák tőlünk.
 
Forrás: Hetek